10:35 Lemaszkolták a fénysorompót a Kolozsvári útnál, a vonatok pályasebességgel, de sokkal hosszabb kürtöléssel közelkednek.

„Leragasztották” (fotók: Vörös Attila)

7:52 Egyelőre a Kolozsvári úti fénysorompó működik, de csak tíz perc alatti késések vannak.

 

Korábban írtuk:

A biztosítóberendezés szoftverhibája miatt korlátozásokat vezetett be szerdán a MÁV a Kelenföld–Székesfehérvár vonalszakaszon és a Budapest–Esztergom vasútvonal Óbuda–Piliscsaba szakaszán – közölte a vasúttársaság. A vasúti- és közúti forgalom biztonsága érdekében életbe léptetett korlátozások következtében a két vasútvonalon megnövekedhet a vonatok menetideje, egyes sorompóknál pedig torlódások alakulhatnak ki a közutakon, amiért az utasai és az autósok megértését, türelmét kéri a MÁV.

Kolozsvári út. Még működik

Az intézkedések azért váltak szükségessé, mert az érintett vonalak esetében a sorompókat vezérlő biztosítóberendezés szoftverének diagnosztikai vizsgálata során rendellenes működésre utaló hibalehetőséget találták a szakemberek. A szoftver beszállítója haladéktalanul megkezdte a hibás program kijavítását, ami a szükséges hatósági eljárásokkal együtt akár több hétig is eltarthat. Addig a vasúttársaság mindent megtesz a két vonal esetében a menetrend betartása és a torlódások minimalizálása érdekében. Ezt részben vasúti forgalomszervezési intézkedésekkel oldja meg, a Kelenföld–Székesfehérvár szakaszon azonban hat sorompó esetében jelzőőrök veszik át a közúti közlekedés irányítását. Mindezek garantálják a vasúti- és közúti közlekedés biztonságát, így a sorompók üzemzavara esetén sem alakulhat ki veszélyes helyzet.

Kelenföld és Székesfehérvár között az alábbi hat sorompónál a fénysorompók fehér villogását kikapcsolták, és jelzőőrök irányítják a közúti forgalmat a vonatok közlekedése idején:

  • Budapest, XXII. kerület, Kolozsvári út,
  • Martonvásár, Határ út,
  • Pettend és Baracska közötti útátjáró,
  • Pettend, Petőfi Sándor út,
  • Székesfehérvár–Börgönd, Fő út folytatásán található útátjáró,
  • Székesfehérvár külterületén, az ipari park felé vezető út átjárója.

A MÁV arra kéri a közúton közlekedőket, hogy a KRESZ előírásainak megfelelően, fokozott óvatossággal közelítsék meg a felsorolt vasúti útátjárókat. A vasúttársaság folyamatosan figyelemmel kíséri a forgalom alakulását, az intézkedések következményeit, és egy hét múlva részletesen is megvizsgálja azokat, szükség esetén pedig módosítja a rendelkezéseket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!