Teherkocsi és kék fény a nagykörúton
Reggel nyolc óra, Budapest, Angyalföld vasútállomás. Vasárnap reggel lévén kihalt az egész környék, csak Nyafica, a macska kóborol az állomáson. A környéken lakók nem is sejtik, hogy hamarosan milyen nem mindennapi esemény szemtanúi lehetnek.
Úgy fél kilenc felé járhat, amikor megérkezik az első tűzoltóautó. Nem szirénázva jönnek, hiszen nincs tűz, sem semmi egyéb, ami indokolná a sietséget. Hiszen a vonat még el sem indult. Aztán a távolban feltűnik még két piros autó. A nyolcadik kerület egyes fecskendője és az autódarujuk. Az angyalföldi állomás betonozott rakodóján állunk. Tűzoltók és rendőrök várnak. Várják, hogy elkezdhessék a munkát. Némi mozgolódás támad, érkezik az Ovit túlméretes szállítmányokhoz való speciális teherautója és a kísérőkocsijai. Meg néhány civil autó is.
Már fél tíz felé jár az idő, amikor befut a szerelvény. A MÁV FKG Kft. 041-es UDJ-je cibál maga után egy kéttengelyes, fedett G sorozatú teherkocsit. A vagonon látszik, hogy nemrég lett felújítva. A főkeretet feketére, a szekrényt barnára festették. A kocsin nincs semmiféle jelzés, se pályaszám, se a megszokott kocsiadatok. Persze ez nem is igazi, élő vasúti kocsi, hanem egy kiállítási tárgy, egy emlék. Az UDJ kihúz Óbuda felé, majd visszatol a rakodóra.
A tűzoltók készülődnek. A kocsi tömege körülbelül hét tonna. Három méter magas, és ütközők közti hossza valamivel több mint nyolc méter. Tehát nem számít túl nagy tárgynak például egy kamion pótkocsijához képest. A tűzoltók alaposan megnézik a kocsit, és megbeszélik a parancsnokkal az emelés menetét. Az UDJ elmegy, a tűzoltódaru pedig beáll a kocsi mellé. Kezdődik a kitelepülés.
Először a bal, majd a jobb oldalát talpalják ki a darunak, és amíg a Liebherr márkájú autódaru szintezi magát, a tűzoltók elkezdik felfűzni a kocsira az emelőhevedereket. Egy könnyű, törékeny favázas kocsiról van szó, így távtartókra is szükség van. A két emelőhevedert alul át lehet fűzni a kocsi hossztartóin, mert az elég merev, és elbírja a kocsi teljes súlyát. Ám a tető lécből van, így ha nem raknak be távtartókat, az emelés első pillanatában a hevederek összetörnék azt.
A tűzoltók rutinosan dolgoznak. Hogy a sérüléseket elkerüljék, a kocsi tetejére felvisznek két létrát, és ezeken is átfűznek egy-egy emelőhevedert. A létra lesz tehát a távtartó és a merevítő is az emelés során. Még a kocsi sarkaira is kötnek egy-egy kötelet. Ez azért kell, hogy a darugémen függő tárgyat a tűzoltók e kötelek segítségével tudják mozgatni, forgatni, illetve megtartani. Ugyanis elég heves szél fúj, és csúnya baleset lenne, ha a levegőbe emelt kocsit nekicsapná a daru oldalának.
A daru teljesen kitelepült, és a befűzés is kész, kezdődhet az emelési művelet. A tréler platója nagyjából egy méter magas, így a kocsit sem kell sokkal magasabbra emelni. A darukezelő először meglazítja a főhorgot, hogy ki lehessen akasztani a rögzítőhurkokból. Emelkedik és nyúlik a gém, közben szép lassan ereszkedik alá a horog. A tűzoltók a kocsi tetején bekapcsolják a horogba a hevedereket, lemásznak a kocsiról, és elveszik a létrákat is. Na, most már tényleg kezdődik az emelés!
A daru motorja hangosan zúg, az acélsodronyok megfeszülnek, és a kocsi lassan felemelkedik a földről. A tűzoltók is megfeszítik a köteleket, a kocsi stabilan a horog alatt van, nem cibálja a szél. Lassan kezd jobbra forogni a daru, és körülbelül kilencven fokot fordulva átemeli maga mögött a kocsit. A tűzoltódaru mellé betolat a tréler, és szépen lassan elkezdik ráereszteni a kocsit. A biztonságos szállítást négy speciális öntöttvas talp segíti, melyek íve pontosan illeszkedik a kocsi kerékprofiljához. A daru lassan, szakaszosan emel, a többi tűzoltó pedig óvatosan terelgeti a levegőben a kocsit.
Az egyik talpnál még nem tökéletes az elhelyezés, a daru picit visszaemel. Igazítanak a talpon és a kocsin is, majd leeresztik ismét. Na, hát a kocsi felkerült a trélerre. Az Ovit munkatársai trafószállításhoz szoktak, mégis precíz mozdulatokkal rögzítik a vasúti kocsit az autóra. A tűzoltók kiakasztják a horgot, leszedik a távtartónak használt létrákat, és kifűzik a hevedereket is. A kocsi kész, indulhat a konvoj a túlméretes szállítmánnyal. A célállomás a Páva utca.
A szállítást az Ovit felvezetőautója és egy rendőrjárőr is kíséri. Ők valamiért sietnek, így megkülönböztető jelzéssel robognak és nyitják meg az utat a kamion előtt. Egyirányú utca, piros lámpa nem akadály. Angyalföldön beletelik jó pár percbe, mire a tűzoltódaru ismét menetkész lesz, ráadásul ők nem is használják a kék lámpát, így csak a tréler után érkeznek meg a Páva utcába.
A rendőrség zárja az Üllői utat. Először a daru áll be orral a Páva utcába – hiszen a gém hátra fordulva emel – majd rátolat a tréler. Profi a sofőr és segítője is, elsőre sikerült betolatni a szűk utcába. Bár a Páva utcát a rendőrség lezárta, és a kihelyezett tábla is tiltja a parkolást, két autó mégis útban van. A rendőrök intézkednek, és pár percen belül mindkét autó tulajdonosát előkerítik. Ez az akadály is elhárult, a daru elkezd kitalpalni. A kis utcában sokkal szűkebb a hely, mint az angyalföldi rakodón, de a fiúk profik, tudják, hogy fog elférni a daru.
A művelet lényegében ugyanaz, mint reggel. A daru kitalpal, a tűzoltók a hevedereket befűzik a főtartók közé, és a kocsi tetején a létrákba. Hogy a daruhoz minél közelebb lehessen emelni, a gém magasabbra nyúlik, de a kocsit nem kell magasra emelni, sőt. Mihelyst az emelőhevederek megfeszültek a horgon, a tréler kigördül a teherkocsi alól. Szépen lassan elkezdik beforgatni a kocsit a vágányszakaszra, melyet pár nappal korábban építettek az emlékközpont elé a MÁV FKG Kft. szakemberei. A hét méter hosszú vágánymező korhű, faaljas pálya, C sínekkel, nyíltlemezes leerősítéssel. Nem volt könnyű kellő számű lemezt összeszedni, de a vasutasokon nem fogott ki a feladat. A zúzottkő ugyan hiányzik az aljak közül, de talán jobb is. A végén még valakinek dobálni támadna kedve.
A vágányt a múzeum kérésére a lehető legközelebb tették az épület falához, és ez most egy kis gondot okoz: nincs meg az űrszelvény, pár centi csak, de a kocsi nem fér el. A tűzoltók leleményesek, az egyik közeli üzletből szereznek egy békát – kézi emelőt – és ennek segítségével húzzák el a faltól a vágánymezőt. Minden akadály elhárult, a kocsi szép lassan a sínekre kerül. Természetesen megfutamodás ellen biztosítani kell, így a kocsi kap két sarut a kerekei alá. És biztos, ami biztos, a sarukat lehegesztik a sínekhez.
Hatvanhét éve, 1945. január 27-én szabadították fel a szovjet csapatok az auschwitzi koncentrációs tábort. Ezt a napot 2005-ben nyilvánította a holokauszt emléknapjává az Európai Unió. 2012. január 27-én pénteken 11.00 órakor a Holokauszt Emlékközpont és az Élet Menete Alapítvány közös megemlékezést szervez az emlékközpontban. (1094 Budapest, Páva utca 39.) Az emlékkiállítás fontos eleme az emlékkocsi, melyet vasárnap szállítottak a központhoz.
Korábban már készült hazánkban egy hasonló vagon, ám az országot bejáró Ggs sorozatú kocsi nem volt korhű, hiszen ezt a típust csak az ötvenes évek végén szerezte be az államvasút. A most kiállított G fősorozatú, kéttengelyes fedett teherkocsit a Fedecrail ifjúsági tábor résztvevői újították fel a Vasúttörténeti Parkban 2010 augusztusában. Ehhez hasonló típusú kocsikat 1915 és 1926 között szerzett be a MÁV, ezek 120000-192000 pályaszámcsoportban futottak, de ez a konkrét darab egy osztrák széria darabja, amely a II. világháború idején került Magyarországra. Főleg ilyen kocsik alkották a trianoni döntés után az elcsatolt részekről az anyaországra menekülő nincstelenek vagonlakásait. Ez a típus tehát valamivel korábbi, a Ggs-nél azonban lényegesen korhűbb választás. A kocsi berendezéséről a Holokauszt Emlékközpont és az Élet Menete Alapítvány gondoskodik.
A szállítás jótékonysági alapon jött létre. A MÁV FKG Kft. ingyen építette fel a vágánymezőt, az Ovit ingyen biztosította a trélert és a kísérőkocsikat, a tűzoltók sem pénzért emeltek, és a rendőrség is költségmentesen vállalta az útvonal-biztosítást.
