A 2007. október 24-én bejegyzett MÁV-Trakció Zrt. megörökölte a még egységes MÁV által az év szeptemberében indított közbeszerzést 25+25 korszerű, több áramnemű mozdony beszerzésére. (A finanszírozásra külön tendert írtak ki.)

A tenderen a mozdonyokkal Magyarországon már bizonyított Siemens, a Dunakeszi Járműjavító többségét is birtokló Bombardier, valamint az Alstom Transport SA és az Alstom Hungaria Zrt. alkotta Prima Mozdony Konzorcium indult. Eredményt majd' egy évvel később hirdettek, a győztes Bombardier-vel 2008. november 25-én írták alá a szerződést.

Érkezik az első Traxx Kőbánya felsőre<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(a szerző felvétele)

Az első mozdonyt a Bombardier kasseli gyárában 2010. október elején kezdték gyártani, és a nemzeti ünnepen, huszonharmadikán lépte át Hegyeshalomnál az országhatárt. Két nappal később ünnepélyes keretek közt mutatták be a sajtónak a magyar vasút új üdvöskéjét.

Ezután harmincezer kilométeres tartampróba következett, vizsgálták a gép együttműködését a biztosítóberendezésekkel, a gép szólóban vagy különböző vonatok élén szinte az összes villamosított vonalon járt. 2011. augusztus 17-én Kandó Kálmán emlékére egyedi matricázással díszítették fel. A többi mozdony – kevésbé ünnepélyes – érkezése folyamatos volt, pár napja a sorozat utolsó, huszonötödik példányát köszönthettük idehaza. A 25. Traxx üzembehelyezési engedélyét február 3-án kapta meg.

A huszonötödik – egy időre biztos az utolsó – Traxx Csathó Szabolcs felvételén

Elúszott viszont a további 25 mozdony opciójának lehívása. Az egyenként 3 187 500 eurós árból a MÁV-Trakció kétszázezer eurós kedvezményt kapott volna, ha a huszonötödik gép megérkezéséig jelzi vételi szándékát.

Szerkesztőségünk értesülése szerint egyrészt a MÁV-csoportnál tapasztalható bizonytalanság az ok (milyen vonatokat kell vontatnia a jövőben a Trakciónak), másrészt állítólag egyes vélemények szerint a mozdony energiafelhasználása sem annyira gazdaságos, mint eleinte gondolták. Persze van sokkal egyszerűbb indok is: nincs pénz, a világválság és az ország meg a MÁV-csoport tragikus gazdasági helyzetében nem lenne könnyű megoldani a mozdonyok vételárának finanszírozását.