Újabb Van Hoolok érkeztek Budapestre

Ács Attila   ·   2013.10.24. 13:15
IMG_0785_fooldal

Magyarországon sokáig csak a Hajdú és a Tisza Volán volt az a két közlekedési társaság, amely földgázüzemű buszokat közlekedtetett, a többi cég – anyagi megfontolásból – maradt a jól bevált dízeleknél. A debreceni szolgáltatóváltás miatt 2010-ben a Hajdú Volán is elbúcsúztatta a technológiát, máshol azonban láttak, látnak benne fantáziát: a Zala Volán például pont a cívisvárosban feleslegessé vált buszok egy részét vette meg, de Miskolc is kacérkodik CNG-üzemű buszok beszerzésével, Budapestre pedig már meg is érkezett mind a harminchét Van Hool newA330 CNG.

A képre kattintva galéria nyílik!<br>(fotók: Vörös Attila)

A gázbuszok egyáltalán nem gáz buszok, hiszen korszerű, jó állapotú, relatíve fiatal járművekről van szó, amelyekhez ráadásul igen jó áron, darabonként mindössze nyolcmillió forintért jutott hozzá a BKV. Lapunk annak idején elsőként számolt be arról, hogy Dijon az összes buszát hibridre cseréli, az így feleslegessé vált járművek egy részére pedig szerencsére most a BKV tudott lecsapni elsőként. Megoldandó feladatot jelent majd a buszok üzemeltetéséhez, szervizeléséhez szükséges feltételek megteremtése, de ez várhatóan nem ró többletköltséget a társaságra, hiszen az üzemanyagon jelentős összegeket lehet majd megspórolni (a földgáz olcsóbb, mint a gázolaj).

A Van Hool A330 CNG-k jelenleg a VJSZ-ben várják, hogy a budapesti igényekhez alakítsák őket, ennek keretében várhatóan a többi használtan vásárolt típuson már megszokott módosításokat végzik el rajtuk: új flottaszín, utastájékoztató rendszer, jegykezelők beszerelése, a vezetőtér elszeparálása, utasülések áthúzása. Az első buszok a tervek szerint 2014 első negyedévének végén tűnnek majd fel a forgalomban, Dél-Pesten.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek