A koronavírus globális elterjedése okán kialakult szükséghelyzet idején a vasúti teherfuvarozás mindent megtesz az ügyfelek kiszolgálása érdekében. A Rail Freight Group (RFG) az iparág széleskörű támogatását javasolja, továbbá felszólít az iparág elismerésére, ahhoz a védett státushoz hasonlóan, amit előzőleg csak az első és a második világháború során kaptak a vasúti szakemberek. A Csoport továbbá kéri a teherszállítási műveletek priorizálását a brit vasúthálózaton.

Az RFG három sarkalatos pontot fogalmazott meg nyilatkozatában. Az egyik, hogy a vasúti teherszállításban dolgozókat kulcsfontosságúaknak kell tekinteni annak érdekében, hogy továbbra is nyújtani tudják a gazdaság számára fontos szolgáltatásokat. A fontos emberek közé tartozik valamennyi operatív logisztikai alkalmazott, így a vasúti teherszállítási dolgozók is, annak érdekében, hogy a személyzet munkában és onnan haza tudjon utazni, továbbá hozzáférjen a jelen rendkívüli helyzetben is működő iskolai helyekhez és a gyermekgondozáshoz, melynek köszönhetően továbbra is munkában tudnak maradni. Egy másik pont a vasúti teherszállítás prioritásként történő kezelése a kulcsfontosságú tehervonatok közlekedése érdekében. A nyilatkozat szerint pénzügyi támogatás szükséges a magánszektor üzleti vállalkozásai számára ahhoz, hogy a fontos tehervonatok közlekedjenek és szükség esetén növelni lehessen a szállítási kapacitásokat. A pénzügyi igény kihangsúlyozza a koronavírus okozta válság súlyosságát, azt követően, hogy Richi Sunak brit kancellár kedden több milliárd fontos közvetlen támogatási és kölcsöncsomagokat bocsátott rendelkezésre.

A lakosság ellátása érdekében a tehervonatok közlekedésének elsőszámú prioritásnak kell lennie az Egyesült Királyságban (is) (kép forrása: Rail Freight)

Az RFG intézkedéseket szorgalmaz a magánszektor vasúti szolgáltatóinak és a terminálok pénzügyi likviditásának fenntartása érdekében. A lépések magukban foglalják a modális váltás bevételtámogatási rendszerének ideiglenes változtatásait a szolgáltatások további üzemeléséért, különösen akkor, ha a szolgáltatásokat nem lehet teljesen kihasználni, de a szállítmányok továbbra is létfontosságúak. A közvetlen adómentességen felül a pályahasználati díjak felfüggesztésének köszönhetően a fuvarozók gyorsan reagálhatnak a vásárlói igényekre, és olyan kulcsfontosságú szolgáltatásokat támogathatnak, melyek önmagukban nem biztos, hogy életképesek lennének. A nyilatkozat felszólít az ÁFA, az adózás, valamint a társadalombiztosítási befizetés halasztására is: ezeknek a pénzforgalmat támogató mechanizmusoknak a felfüggesztése támogatná a gazdasági szereplőket a jelenlegi jelentős pénzügyi kockázat idején.

A globális áruszállítás lelassulása a mai napig hátrányosan befolyásol szolgáltatásokat, a belföldi szállítás iránt azonban egyre nagyobb igény mutatkozik. Az RFG nyilatkozata szerint az iparág továbbra is keményen dolgozik azon, hogy a bevásárlóközpontok, kiskereskedők, gyártók és vállalkozások számára létfontosságú szállítmányok célba érjenek szerte az Egyesült Királyságban.

A nyilatkozat kitér a vasúti kapacitások várható megnövelésére is. A helyzet előrehaladtával a vasúti teherfuvarozási ágazat továbbra is mindent meg fog tenni a további szolgáltatások és kapacitások érdekében, ezért több olyan intézkedést is hoztak, melyekre sürgősen szükség van a folyamatos működéshez. Az azonnali intézkedések egyike a vasúti árufuvarozás általános besorolásának módosítása. Biztosítani kell, hogy a vasúti hálózat nyitva maradjon a kulcsfontosságú árufuvarozáshoz és a tehervonatokat prioritásként kezeljék a működési tervezés során. Ennél is radikálisabb lépésként a Csoport elismeri azt a súlyos személyzeti problémát, mellyel a vasúti árufuvarozás szembenéz, és javasolja bizonyos szakképzettségek és orvosi követelmények ideiglenes kiterjesztését. Bizonyos szabályok enyhítése hozzájárulna a szolgálathoz rendelkezésre álló tehervasúti dolgozók számának maximalizálásához, minimalizálva a koronavírusnak az üzletre gyakorolt hatását.

A tervezett infrastrukturális fejlesztéseket érintően ahol csak lehet, nem szabad szünetet tartani. A kormány által támogatott infrastrukturális beruházások, például a Network Rail és a Highways England munkabankok, támogatják az építési logisztikai ágazatot. A nyilatkozat kiemeli, hogy az RFG együttműködik tagjaival az intézkedések sürgős végrehajtásának érdekében, valamint azért, hogy a vállalatok továbbra is támogatni tudják az Egyesült Királyság lakosait és gazdaságát – jelenti a Rail Freight.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!