Elkészült az East Midlands Railway első felújított Class 170-ese
A regionális dízelmotorvonatokból negyvennégyet korszerűsítenek.
A regionális dízelmotorvonatokból negyvennégyet korszerűsítenek.
Elkészült a világ első, ETCS-sel ellátott gőzöse, a tesztek már zajlanak. A cél, hogy a nosztalgiajáratok a jövőben is zavartalanul tudjanak közlekedni az országos vasúthálózaton.
A DTVS nyolcvanhat, a brit szabványoknak megfelelő szerkezetet gyárthat a Trackwork Ltd-nek.
A tulajdonos, az amerikai Wabtec azt tervezi, hogy kivonul a brit vasútijármű-karbantartási piacról is. Háromszáz munkahely forog veszélyben.
Negyvenkét évnyi szolgálat után legördült a függöny, január 5-én, vasárnap a brit Jet2 légitársaság indította az egységállam utolsó Boeing 757-es utasszállító járatát.
A húsz porszállító járművet tíz évre veszik bérbe.
A legnagyobb brit autóipari szövetség sürgős kormányzati beavatkozást kért az elektromos járművek gyenge kereslete és az átállási folyamat fenntarthatatlanná vált üzleti költségei miatt.
Egy akkupakkal ellátott dízel-villamos intercity-motorvonattal végeztek teszteket az Egyesült Királyságban. Az eredmények bíztatóak: 35–50 százalékkal kevesebb üzemanyag fogyott.
Belépett a merevvitorlákat, szárnyakat tesztelő, lassan világméretű streambe a valaha a világ legnagyobb kereskedelmi flottáját működtető Egyesült Királyság is.
A Brexit hatása az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti kereskedelemre, és ezzel egyidejűleg a kapcsolódó logisztikai folyamatokra négy év elteltével is érezhető. A folyamatosan bevezetett új szabályozások, megnövekedett költségek és a határátkelési eljárások bonyolultsága jelentősen megnehezítik a vállalkozások működését.
A brit kiskereskedelmi óriáscég már a tizedik vasúti fuvarját indította el az Egyesült Királyságban, összesen 198 áruházat lát el vasúton.
Tizennegyedik alkalommal is megnyitotta kapuit a Berlin Messén a világ legnagyobb vasúti szakkiállítása és -vására. Škoda-újdonságok, kínai közúti villamos, Stadler-innovációk – és még néhány esemény szeptember 25-éről.
A brit királyi postaszolgálat, a Royal Mail a napokban állította le a csak postát szállító élénkpiros szerelvényeket a közúti és a légi szolgáltatások javára. Egy közel kétszáz éves korszak ér véget.
A Bounce csomagmegőrző vállalat a Google értékelések alapján minősített húsz európai metrót, és meglepő eredményekre jutott. A híres londoni nincs a legjobb öt között, a budapestinek pedig egyenesen az utolsó hely jutott. Vannak azért fenntartásaink.
Az árufuvarozó vasúttársaságnál úgy vélik, amíg az Egyesült Királyság nem kötelezi el magát határozottan a vasúthálózat kiterjedt villamosítása mellett, addig ez az alternatív üzemanyag az egyetlen hiteles megoldás a vasúti árufuvarozás szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére.