A Renfe Madridból Ferrolba tartó expresszvonatának mind a 13 kocsija kisiklott, négy pedig fel is borult az északnyugat-spanyolországi Santiago de Compostela városánál szerda este, helyi idő szerint kicsivel kilenc óra előtt. A vonaton 222 utas volt, eddig 78 halottról és 143 sérültről szólnak a jelentések – írja a Telegraph. A helyszínen 73-an vesztették életüket, öten a kórházban haltak meg.

Több vagonból füst is gomolygott, valaki robbanást is hallott. A spanyol belügyminiszter kizárta a terrortámadás lehetőségét. Az utóbbi negyven év legsúlyosabb spanyol vasúti balesetének oka az lehetett, hogy a vonat a megengedett sebesség több mint kétszeresével, 80 helyett a becslések szerint 180 kilométer per órával haladt az ívben. Hivatalosan azonban csak akkor mondanak bármit a baleset okairól, ha lezajlik a kivizsgálás, a vonat menetadatait tartalmazó fekete dobozt már kiemelték a roncsok közül. A két mozdonyvezető egyébként sértetlenül úszta meg a balesetet, azt még vizsgálják, hogy emberi mulasztás vagy technikai hiba volt a sebességtúllépés oka. A vonat ötperces késéssel közlekedett, talán ennek lefaragásán dolgoztak a vezérek.

A baleset helyszíne<br>(forrás: Wikipedia)

A Madrid és Ferrol közti vasútvonalon a baleset helyszínén 130 kilométernyi csaknem teljesen egyenes pálya után ez az első komolyabb ív. A szakasz ugyanis nem része az újonnan épített gyorsvasúti hálózatnak, hanem itt együtt fut a régi építésűvel. Ugyanakkor meglehetősen rövid idő áll rendelkezésre a fékezéshez, hogy a vonat 80 kilométeres óránkénti sebességre lassuljon. Épp ezen a szakaszon nem építették ki az  ERTMS rendszert (European Rail Traffic Management System), amely automatikusan képes lelassítani a vonatot, ha az túllépi a megengedett sebességet.

A térképre kelet felöl érkező egyenes, nagysebességű, normál nyomtávú, ipari frekvenciával villamosított AVE-pálya és az íves, széles nyomtávú, felső vezeték nélküli régi vasút a siklás helyén ér egymás mellé<br>(forrás: Google)

Spanyolország nagy sebességű vasúti hálózatán ez az első baleset. Az El Pais szerint a kérdéses vonalszakaszon a vágányokat felújították a nagy sebességű közlekedéshez, de a jelzőrendszert nem. Egy a lap által megkérdezett vasúti szakértő szerint egyedül a sebesség túllépése nem lehetett az oka a katasztrófának, a baleset eredetét vagy a vágányok, vagy a szerelvény körül kell keresni.

A vonat a gyakorlatilag újnak mondható Alvia 730-as sorozatú hibrid dízel-elektromos meghajtású, nyomtávváltásra képes motorvonattal közlekedett. A szerelvényeket a Talgo és a Bombardier alakította át a meglevő 130-as sorozatú motorvonatokból, a hibrid járművek 2012 óta közlekednek. A motorvonat két vonófejből és a köztük található kilenc alacsony padlós Talgo betétkocsikból áll. Egyaránt képes üzemelni a 1 668 milliméteres, 3 kilovolt egyenárammal villamosított spanyol vasútvonalakon és a 25 kilovolt 50 Hertz váltakozó árammal villamosított új építésű, nagy sebességű AVE pályákon. Felsővezeték nélküli vonalakon pedig a két V12-es MTU 12V4000R43L dízelmotorja hajtja. A szerelvényeknek normál nyomtávú pályákon 250 km per óra, széles nyomtávon 220 km per óra, míg dízelüzemben 180 km per óra a legnagyobb megengedett sebességük.

Okker: a mozdony és négy kisiklott vagon. Kék: az utolsó előtti kocsi teljesen megsemmisült. Zöld: Egy kocsi egy ötméteres töltés oldalában rekedt. Barna: a második mozdony kigyulladt az ütközés után<br>(forrás: El Pais)

A baleset az El Camino zarándoklat záróünnepsége előtti napon történt. A zarándokút végállomása Santiago de Compostela, ilyenkor rengetegen utaznak vasúton is. A hagyományos ünnepség idén elmarad, ezt Julián Barrio, Santiago érseke jelentette be.