A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások augusztus 5-étől

iho/vasút   ·   2019.08.04. 09:00
vaganyzar0
80a: még egy héttel közelebb a vége!

A Budapest–Hatvan vasútvonal pályarekonstrukciójának jelenlegi fázisában várhatóan decemberig szünetel a vonatforgalom Pécel és Aszód között, jelentős korlátozásra kell számítani az itt utazóknak. Az intercityk helyett a Keleti pályaudvar és Hatvan között pótlóbuszok járnak, a többi vonat helyett – eltérő szakaszokon – pótlóbuszok viszik az utasokat. Sokaknak érdemes a gödöllői HÉV-járatokat választani, amelyeken elfogadják a vasúti jegyeket és bérleteket.

A Keleti pályaudvarról induló és Hatvanig közlekedő InterCity-pótlóbuszok menetideje 70-ről 60 percre; míg a Hatvanból a Keleti pályaudvarra indulók menetideje 75-ről 65 percre csökken. A módosítások csak a Keleti pályaudvari indulási és érkezési időadatokat érintik, Hatvanból, illetve Hatvanba az eddigi időpontokban indulnak és érkeznek a pótlóbuszok.

(térképek: MÁV-Start)

Reggeli változások

A Hatvan–Pécel viszonylatú gyors pótlóbuszok – a 4:52-kor, 5:18-kor, 6:10-kor és 7:20-kor induló járatok kivételével – Isaszeg bejárati út autóbusz-megállóhelyen is megállnak.

A Pécelről Aszódra induló buszok 6:33 helyett 6:37-kor, 6:53 helyett 6:57-kor érkeznek, illetve az Aszódról Pécelre 4:19-kor induló busz Pécelre 5:18 helyett 5:13-kor érkezik, a péceli rövid átszállási idők miatt.

A Gödöllő–Pécel közötti 5:50-kor, 6:50-kor és 7:50-kor induló buszok a teljes útvonalukon 3 perccel korábban közlekednek.

Délutáni, esti változások

Esténként még egy S80-as jelzésű busz is közlekedik Pécel–Gödöllő között, amely Pécelről 19:50-kor indul.

Aszód–Balassagyarmat vonal

Az Aszód–Balassagyarmat vonalon több vonat menetrendje módosult.

Április elsejétől a meghirdetett vágányzári menetrendhez képest a Balassagyarmatról Vácrátótra induló vonat 5:26 helyett 5 órakor, a Vácrátótról 5:20-kor induló vonat Galgamácsáról 5:56 helyett 6:10-kor indul tovább Balassagyarmatra.

A Galgamácsa–Aszód viszonylatú busz Galgamácsáról 6:36 helyett 6:13-kor indul, megfelelő csatlakozást biztosítva az Aszódról Pécel felé 6:35-kor induló pótlóbuszhoz, így az utasok korábban érkezhetnek Budapestre.

Ebben az időszakban a MÁV-Start naponta oda-vissza öt–öt vonatnál – vácrátóti útvonal-hosszabbítással, kerülő útirányon egyéb, alternatív csatlakozásokkal – biztosít eljutást a Galgamácsa–Vácrátót–Budapest-Nyugati pályaudvar, illetve a Galgamácsa–Vácrátót–Vác–Budapest-Nyugati pályaudvar között. Vácrátót és Galgamácsa állomások közti szakaszon nem állnak meg a vonatok.

Az Aszód–Balassagyarmat–Ipolytarnóc vonal állomásai és a főváros között váltott menetjegyek, bérletek a kerülő útirányon, többletmenetdíj megfizetése nélkül is felhasználhatók.

 

135-ös: Bobó szaladgál a sándorfalvi átjárónál, szépen halad az ágyazat terítése

Szeged-Rókus–Hódmezővásárhelyi Népkert állomás között – a tramtrain vonal kiépítéséhez kapcsolódó munkálatok miatt – Szeged és Hódmezővásárhely között vonatpótló buszok közlekednek várhatóan december 14-éig. A vágányzár ideje alatt Szeged-Rókustól Hódmezővásárhelyi Népkertig a 135-ös vasútvonalat keresztező útátjárók biztosítóberendezéseit, sorompóit kikapcsolták.

 

Békés: három hét, és kész a felújítás!

Mezőtúr és Orosháza állomások között változik a vonatközlekedés: augusztus 25-éig Mezőtúr és Szarvas között két pár vonat helyett, Szarvas és Orosháza között minden vonat helyett pótlóbusz közlekedik.

108-as: még mindig rengeteg kő kell

A Debrecen–Füzesabony vasútvonalon december 14-éig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, illetve Balmazújváros és a megyeszékhely között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A személyszállítás mintegy nyolc hónapos autóbusszal történő helyettesítése a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet fejlesztésével összefüggő kavics- és kőszállítások miatt szükséges. A térség fejlesztésének köszönhetően sok ezer új munkahely létesül. A szállításokat végző Rail Cargo Hungaria a ki- és átrakodásokhoz a macsi megállóhely teljes vágánykapacitását igénybe veszi. A vasúti kőszállítás révén legalább 22 ezer nehézgépjármű folyamatos közlekedtetésétől mentesül a közúthálózat.

A munkálatokat régészeti feltárások előzték meg, melyek sikeres lezárását követően májustól megkezdődhet a szállítás. A tervezett munkák idején – a stabil menetrend és a kiszámítható csatlakozás biztosítása érdekében – a vonatpótló buszok menetideje Debrecen és Balmazújváros között csak minimálisan változik a vonatokéhoz képest; a kényelmes átszállásra tíz perc áll majd rendelkezésre. A Debrecenből Hortobágyra 13:55-kor és a Hortobágyról Debrecenbe 15 órakor induló vonat helyett a teljes útvonalon pótlóbusz szállítja az utasokat, a buszok Kónya megállóhelyen nem állnak meg. Ez a vonatpár, illetve helyettük pótlóbusz június 14-étől szeptember 2-áig közlekedik munkanapokon. A pótlás során kerekesszékkel való utazásra is lesz lehetőség, ehhez – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – legalább 48 órával előbb értesíteni kell a vasúttársaságot.

 

Hamarabb indulnak a vonatok a Nyugatiból Cegléd felé!

A Budapest–Cegléd vonalon, Kőbánya-Teher és Kőbánya-Kispest között augusztus 5-éig pályakarbantartás miatt módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, jelentős részük a Nyugati pályaudvarról 5–10 perccel korábban indul.

A monori vonatok egy része a Nyugati pályaudvar helyett Kőbánya-Kispestről, illetve Kelenföldről indul és oda érkezik. Napközben a Budapest–Záhony közötti sebesvonatok a Nyugati pályaudvar helyett Kőbánya-Kispestre érkeznek, és onnan indulnak.

A 16303-as számú Hétmérföldes sebesvonat Szolnoktól kerülő útirányon át közlekedik, a Nyugati pályaudvarra 21:25-kor érkezik meg. Ferihegy és Zugló megállóhelyet és Kőbánya-Kispestet nem érinti. A Nyugati pályaudvarról 17:28-kor Szolnokra induló vonat a teljes útvonalon ideiglenesen kimarad a menetrendből.

 

Vonatpótlás a 17-esen

A Szombathely–Nagykanizsa vonalon augusztus 15-éig Zalaszentiván és Zalaszentmihály-Pacsa állomás között pályakarbantartási munkák miatt egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Zalaszentiván és Zalaszentmihály-Pacsa, illetve Zalaegerszeg, illetve Zalaszentiván és Felsőrajk között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

 

Busz jár a 98-as tetején

Abaújszántó és Hidasnémeti között szeptember 15-éig pályakarbantartás miatt pótlóbuszok közlekednek. A közúti eljutási lehetőségek miatt, valamint a csatlakozások biztosítása érdekében, az autóbuszok útvonala jelentősen eltér a vonatokétól, több településen a megállási helyek jelentősen módosulnak.

 

Dunaújváros felé kerülnek a pécsi ic-k, Sárbogárd ki is marad

A Százhalombatta és Pusztaszabolcs közötti pályafelújítás miatt a Budapest–Pusztaszabolcs–Dombóvár–Pécs vonalon augusztus 5-étől 25-éig jelentős menetrendi változások lesznek.

  • A pécsi intercity vonatok a vágányzár miatt kerülő útirányon, Dunaújváros érintésével közlekednek, Sárbogárd helyett Rétszilas állomáson állnak meg. A Keleti pályaudvarról korábban, egész órakor indulnak, Rétszilasig korábban közlekednek, onnan Pécsig változatlan a menetrendjük. Pécsről nem változik az indulási idő, óra 14 perckor indulnak, de a kerülő útvonal miatt később, óra 55 percében érkeznek meg Budapestre.
  • A Budapest és Baja, illetve onnan a Keleti pályaudvarra közlekedő Gemenc expresszvonat is Dunaújváros érintésével, kerülő útirányon és módosított menetrend szerint közlekedik.
  • A Budapest–Százhalombatta és a Budapest–Pusztaszabolcs–Dunaújváros közötti S40-es és S42-es vonatok 10 perccel korábban indulnak a Déli pályaudvarról és oda 10 perccel később érkeznek. A Déli pályaudvarról 6:20-kor és a Százhalombattáról 7:53-kor, 18:53-kor induló vonatok nem közlekednek.
  • A Pusztaszabolcs–Dombóvár viszonylatban közlekedő S40-es személyvonatok helyett Pusztaszabolcs és Szabadegyháza, valamint a Pusztaszabolcs–Székesfehérvár viszonylatban közlekedő S440-es személyvonatok helyett Pusztaszabolcs és Zichyújfalu között pótlóbuszok szállítják az utasokat.
  • Augusztus 5-én a Pusztaszabolcsról Dunaújvárosba 4:39-kor, valamint a Dunaújvárosból 3:31-kor, 4:30-kor és 5:30-kor Budapest-Déli pályaudvarig közlekedő elővárosi vonat helyett Pusztaszabolcs és Dunaújváros között pótlóbuszok járnak.

 

100-as: ahol örökké van mit csinálni

A Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon augusztus 6-ától 30-áig Püspökladány és Ebes között pályakarbantartási munkákat végeznek. Egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Augusztus 6-án a Debrecenből a Nyugati pályaudvarra 2:28-kor induló sebesvonat helyett pótlóbusz indul 1:54-kor és Püspökladányig közlekedik.

 

Kezdődik a nagy felújítás a 140-esen

A Budapest–Cegléd–Szeged vonal Nyársapát és Városföld közötti szakaszán augusztus 9-étől 25-éig pályakarbantartást végeznek, emiatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Cegléd–Szeged szakaszon, valamint Cegléd és Kiskunfélegyháza között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A változás a csatlakozó vonalak menetrendjét is érinti.

Szegedről az InterCity vonatok indulása változik, illetve a szegedi érkezés is később lesz, de a Budapest–Cegléd szakaszon változatlan a menetrendjük. Az Aranyhíd expresszvonat Cegléd–Keszthely–Cegléd között szintén változatlan menetrendben közlekedik, Keszthelyre a vágányzár alatt is – menetrend szerint – 13:40-re érkezik és 16:30-kor indul vissza. Szegedről viszont egy órával előbb 6:57-kor indul, az érkezés pedig Keszthely felől 22:05 helyett 23 órára változik.

A kisebb forgalmú Kecskemét–Lajosmizse vonalon is módosított menetrend lesz érvényben, Kecskemét és Kecskemét alsó között pedig pótlóbuszokkal kell utazni. A Baja–Kiskunhalas–Kiskunfélegyháza–Kecskemét vonalakon az InterRégió vonatok menetrendje is változik, Kecskemét és Kiskunfélegyháza között pótlóbuszok járnak majd.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek