Norvégia két legzöldebb teherautója svéd

iho/zöldút   ·   2020.02.22. 14:00
akkus_scania0

(fotók: Scania)

A Scania hibrid járműveinek a városközpontokban használt elektromos üzemmódja a korábbi teszteken kedvező eredményeket mutatott, ésszerűnek tűnt teljesen elektromos, akkumulátorról üzemelő tehergépkocsikat alkalmazni a városi áruelosztásban. A jelenleg rendelkezésre álló akkumulátortechnológiával az akkumulátoros elektromos tehergépkocsik rövidebb távolságokat tudnak megtenni, ezért biztosítani kell az akkumulátorok feltöltését: ez az áruk fel- és lerakodása közben is megoldható. Az ASKO-nál munkába álló két tehergépkocsi akkumulátorkapacitása 165 kilowattóra, amely 120 kilométer hatótávolságot jelent, 130 kilowattos vezetékes töltéssel töltik fel a járműveket.

Az ASKO-nál munkába állt, akkumulátoros elektromos tehergépkocsik hajtásláncában a belső égésű motort egy villanymotor helyettesíti, amely tölthető akkumulátorokból kapja az áramot. A Scania olyan elektromos járműveken is dolgozik, amelyek különböző módokon tölthetők, a konnektoros hálózatról töltéstől az álló helyzeti vagy a villamosított utak révén mozgás közbeni pantográf-áramszedős töltésen át a hidrogénnel működő üzemanyagcellákig.

A tehergépkocsi adatai

  • Megengedett legnagyobb össztömeg: 27 tonna
  • Hajtásképlet: 6×2×4
  • Hajtáslánc: 290 kW teljesítményű villanymotor/245 kW folyamatos teljesítmény, kétfokozatú sebességváltó, 2200 Nm legnagyobb forgatónyomaték
  • Energiatárolás: 165 kWh kapacitású lítiumion-akkumulátorok
  • Töltés: 150 kW DC (CCS) legnagyobb töltőteljesítmény
  • Hatótávolság: 120 kilométer
  • Elektromos mellékhajtás teljesítménye: 15 kW

 


* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek