Rövidke KISS-karrier, honvédelmi törzs a közlekedés élén – ez történt a héten a közlekedésben

iho   ·   2020.03.22. 19:00
kisskicsi

Norvégiában is leköszöntek az Ikarusok. Az Ikarus EAG 2002 és 2007 között hatvan midibuszt – 44 alacsony belépésű E91-est és 16 E13-ast – épített Mátyásföldön a norvég importőr RSA részére, mely a kocsikat különböző norvég üzemeltetőknek adta tovább. További buszok értékesítése is napirenden volt, azonban 2007-ben a tulajdonos Irisbus bezárta az EAG-ot, az utolsó Ikarusok pont az RSA-nak készült kocsik voltak. A magyar midik 18 évig képviselhették hazánkat, nemrégiben vonták ki őket a forgalomból. Egy E91-es és egy E13-as Norvégiában maradt: előbbit partibuszként, utóbbit síbuszként használják. A leállított midik egy része Lengyelországba került.

Az elrendelt határzár miatt a Stadler visszahívta Svájcba a mérnökeit, így két nap után minimum hetekre leállt a KISS-ek utasforgalmi próbaüzeme (fotók: Vörös Attila)

Igen hamar véget ért a KISS utasforgalmi próbaidőszaka. Március 15-én kezdődött meg a MÁV-Start első kétszintes Stadler KISS motorvonatainak utasforgalmi próbaidőszaka, mely azonban mindössze két napig tarthatott: a magyar kormány a koronavírus miatt elrendelt határzárása értelmében a Stadler azonnali hatállyal hazarendelte a Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalóit, így a műszaki felügyeletet adó svájci mérnököket is. Az emeletes szerelvény 15-én és 16-án is gond nélkül dolgozott a ceglédi és monori járatokon, 17-én kedden azonban már nem futhatott ki. A tesztüzem akkor indul újra, amikor a svájci mérnökök visszatérhetnek Magyarországra – ez jó esetben heteket, rosszabb esetben akár hónapokat is jelenthet.

Új francia rekord a kereskedelmi utasszállító repülésben. Mivel az Egyesült Államok belépési tilalmat rendelt el a koronavírus (Covid-19) terjedése okán, az Air Tahiti Nui egyik Papeete–Párizs járata a megszokott közbülső amerikai leszállás nélkül teljesítette a 15 ezer 715 kilométeres távot. A Boeing 787-9-es március 15-én helyi idő szerint 2 óra 45 perckor szállt fel a Tahiti International repülőtéren, majd kelet felé 16 óra 30 percet repülve landolt a Charles de Gaulle légikikötőben, ezzel a világ leghosszabb nonstop belföldi járatává vált a francia tengerentúli területek egyikéről Franciaországba. A járatot normális körülmények között eddig három légitársaság repülte, kaliforniai közbülső leszállással: a French bee, az Air France és az Air Tahiti Nui. Utóbbi mostantól – a leginkább marketingértékű nonstop tesztrepülést leszámítva – Kanadában vagy Guadeloupe-on fog landolni tankolni.

Leszállás néllküli, rekordhosszúságú belföldi járatot teljesített az Air Tahiti Nui Papeete és Párizs között (kép forrása: Flightradar24.com)

Honvédelmi törzs vette át a magyar tömegközlekedés irányítását. A koronavírus-járvány terjedésének megelőzésére tett kormányzati intézkedések keretében Orbán Viktor miniszterelnök tíz akciócsoport megalakulásáról döntött március 13-án. Ezek egyike a létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport, Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezetésével. Az akciócsoport azonnal megkezdte munkáját és azonosította az ország működése szempontjából elengedhetetlen, létfontosságú szolgáltató és gyártó kapacitásokat. Az akciócsoporton belül működő irányító csoport feladata, hogy megtervezze és megszervezze a feladatok végrehajtását. A lépés értelmében a MÁV-ot, a GYSEV-et, a Volánbuszt és a Hungarocontrolt is a törzs irányítja.

Utasok helyett árut cipelnek az utasszállítók. Mivel a koronavírus ellen tett nemzetközi lépések miatt az utasok jó része eltűnt a légijáratokról, számos légitársaság áruszállítóként hasznosítja a leállított gépek egy részét: a járatokra nem adnak el jegyet, a gépek poggyásztere azonban tele van egészségügyi szállítmányokkal és különböző árukkal. Elsőként a Korean, majd a Delta Air Lines döntött így – utóbbi tizennégy amerikai repülőtér és hetven tengerentúli desztináció között repültet utasszállító gépeket, utasok nélkül –, de a British Airways és a Cathay Pacific is tervezi a repülők ilyetén való hasznosítását.

Karrierjének sokadik szakaszát kezdte meg a 069-es Szergej a V-Hídnál

Régi-új Szergej a V-Hídnál. Tovább folytatódik az egykori M62 069-es kalandos életútja. A dízelmozdony 1966-ban épült és került a MÁV állagába, később pedig két társával együtt a MÁV Hajdú Kft. flottáját erősítette, ahol A62 003, majd 4062 003-as pályaszámon dolgozott. Ebben az időszakban kapta meg első kék festését is. A kétezres évek végén járt az Eurocomnál is, melynek csődjét követően pár évre eltűnt, majd a Közgép vásárolta meg és újíttatta fel 2014-ben. Ekkor újabb, fekete alapon sárga csíkos festést kapott, azonban a társaság politikai kötődése miatt 2015-től alig dolgozhatott. 2016-ban a Kárpát Vasút bérelte ki a Szergejt, 2017-ben újabb, klasszikus, piros–sárga–fekete festést kapott. Néhány hónapja a V-Híd vásárolta meg a nemrégiben királykék fényezést szerző gépet, mely azóta munkába is állt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek