A svájci Schweizerische Südostbahn (SOB) a napokban Sankt Gallenben írta alá a megállapodást a hazai Stadlerrel. A jelen megrendelés hét nyolcrészes, távolsági kivitelű, valamint öt négyrészes, regionális verziójú motorvonatról szól. Előbbi szerelvények rézszínű, utóbbiak ezüstös festésben fognak majd pompázni.

A Railway Pro információi szerint a távolsági kivitelű Traverso 359, hálózati csatlakozóval ellátott ülést kínál, közte hatvannyolc első osztályút, melyeket kettő plusz egy elrendezéssel építenek be. A vonatokon két büfészakasz, valamint egy családi rész is található. A regionális kivitelen százkilencvenheten találhatnak ülőhelyet, ezek közül huszonkettő első osztályú.

Újabb tizenkét Traversót szerez be a svájci SOB (forrás: Railway Gazette)

A Traversók természetesen a mozgáskorlátozottak számára is teljeskörűan használhatóak az akadálymentesítésnek köszönhetően, továbbá kocsinként négy-hét kijelző felel az utastájékoztatásért.

A vasúttársaság 2016 júniusában kötött keretszerződést a Stadlerrel. A kezdeti beruházás hat nyolcrészes, távolsági, valamint öt négyrészes, regionális Flirt Traversóról szólt. Másfél évvel később, tavaly decemberben további tizenegy nyolcrészes motorvonatot hívtak le. A járművekkel az SOB elavult, negyven évnél is idősebb szerelvényeket vált majd ki. A gyártó és a megrendelő az első kész szerelvényt az idei berlini InnoTranson mutatta be a nagyérdeműnek.

A vonatokat először a Sankt Gallen és Luzern között közlekedő Voralpen-Express járatokon, a 2019. decemberi menetrendváltással fogja bevetni a vasúttársaság. Egy évvel később a Gotthárd-vonalon is megjelennek majd, 2021 decemberétől pedig Chur, Zürich és Bern között is szállíthatják az utasokat – írja a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!