Ütközésveszélyes helyzetek földön és levegőben

iho   ·   2016.10.18. 11:15
cim

Némi tolóerő-tartalék és a pilóták gyors döntése, hogy használják is a tartalékot – az AvWeb amerikai portál szerint ez mentett meg a katasztrófától két utasszállítót néhány nappal ezelőtt Sanghaj repülőterén. A China Eastern Airlines A320-asa mindössze 30–35 méterre kerülte el felszállás közben az ütközést ugyanannak a légitársaságnak egy A330-asával, amely az aktív felszállópályát keresztezte. A történet azért különösen érdekes, teszi hozzá a portál, mert mindkét gép személyzete engedéllyel hajtotta végre a maga manőverét, a 320-as a felszállást, a 330-as a keresztezést.

Az Aviation Herald repülésbiztonsági portál azonban némiképp máshogy tálalja a történteket. Először is úgy pontosít, hogy a 330-as személyzete először valóban engedélyt kapott a keresztezésre, utána viszont utasították a megállásra a 36-os bal pálya előtt, ezt azonban a személyzet már nem nyugtázta, noha az irányítók még kétszer utasították megállásra. A szélestörzsű pilótái nem győződtek meg a keresztezés előtt arról, szabad-e a pálya. A 320-as más frekvencián volt, ezért nem hallhatta a 330-asnak adott utasításokat.

A 320-as pilótája észlelte a veszélyhelyzetet, ez a kínai hatóságok által közreadott szimulációs videó szerint V1 után történt, tehát annak a sebességnek az elérése után, amikor a repülőgép személyzete el kell, hogy döntse, folytatja-e a felszállást, mert már nincs elég pályahossz megállítani a gépet. A 320-as pilótája a 110 csomós sebességnél úgy döntött, hogy inkább teljesen előrelökte a gázkarokat, ezzel a plusz teljesítménnyel tudta 130 csomónál a gépet elemelni, és így nem sokkal ugyan, de átrepülni a szélestörzsűt, amely ráadásul nem is a túlsó küszöbnél lévő, hanem egy közelebbi gurulónál keresztezte a pályát.

Az AvHerald ugyanakkor azt írja, későbbi szimulátoros tesztek szerint a 320-as vészfékezéssel meg tudott volna állni, mielőtt ütközött volna a 330-assal, de a kapitánynak nem volt lehetősége pontosan felmérni a két gép közti távolságot, ezért döntött úgy, hogy inkább a számított elemelkedési sebesség előtt elveszi a gépet a betonról.

(képernyőmentés: Flightradar24)

A portál szerint a két gépen utazok összlétszáma akár 500 is lehetett, a pontos utasszámot nem hozták nyilvánosságra, viszont az kiderült, hogy két, a repülőtéren szolgálatot teljesítő irányítót felfüggesztettek. A 320-as egyébként Tiencsin felé tartott, a 330-as pedig Pekingből érkezett a nagyváros repülőterére.

Lezárult a vizsgálata egy másik ütközésveszély-incidensnek, amely ugyancsak Ázsiában, az indiai Mumbai körzetében történt. Az egyik szereplő az Air Indiai Boeing 787-ese volt, 226 utassal és 12 főnyi személyzettel a fedélzetén: a gép Mumbai 14-es pályájáról felszállva került veszélyes közelségbe egy hatszemélyes privát Partenavia P.68C típusú kétmotoros légcsavaros géppel.

(fotó: Eric Salard)

A Dreamliner-pilóták 3700 láb magasságban kaptak az összeütközés-elkerülő rendszertől jelzést és utasítást a süllyedésre, amit a személyzet végre is hajtott, majd miután a veszélyhelyzet elmúlt, a gép folytatta útját Delhi felé. Az indiai légügyi hatóság szerint a másik gép pilótája az irányítóktól 3000 lábra kapott engedélyt emelkedésre, de a pilóta 3700 láb magasságot nyugtázott, amit viszont az irányító nem korrigált, mert későbbi vallomása szerint a kisebb gépet összekeverte egy helikopterrel, azt hitte, annak adott engedélyt 3700 lábra emelkednie.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek