Levegőben a második oroszosított Jakovlev MSZ-21 prototípus repülőgép
Oroszország nyugati alkatrészeket cserélt hazaiakra új rövid és közepes hatótávolságú repülőgépeiben. De még nem sikerült az összeset.
Oroszország nyugati alkatrészeket cserélt hazaiakra új rövid és közepes hatótávolságú repülőgépeiben. De még nem sikerült az összeset.
A brazil gyártó ezúttal egy Praetor 500-ast adott át a meg nem nevezett amerikai megrendelőnek.
Többször is felmerült már a Jumbo nyugdíjazásának lehetősége, ám most eljött az idő: a Spirit of Excellence egy arizonai repülőgép-temetőben végzi.
Az ismert nevek, a Boeing és az Airbus árnyékában készül nagy dobásra a piaci rést felfedező, oberpfaffenhofeni repülőgépgyártó.
A nagyban utazó Qatar után a Gulf és a Garuda is bejelentkezett a gyártó szélestörzsű repülőgépeiért.
A hibrid Nuuva V300-at akár négyszáz kilónyi rakomány szállítására tervezték.
Sorra jelenti be az európai repülőgépgyártó a megrendeléseket. A távolban feltűnik még az Embraer és az ATR, a Boeing viszont sehol…
Willie Walsh, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezérigazgatója szerint a légitársaságok várhatóan több utast és több árut szállítanak majd 2025-ben, mint tették azt 2024-ben. Pedig a várakozásokat beárnyékolták a kereskedelmi feszültségek és a fogyasztói bizalom csökkenése.
A fejlesztő startup kereskedelmi célú, szuborbitális légijárműve a hagyományos repülőgépek és az űrrepülőgépek tulajdonságait ötvözi.
A brazil gyártó idén akár 280 repülőgépet is átadhat a megrendelőinek.
A Gulfstream Aerospace hamarosan átadja a megrendelőjének az utolsó G650(ER) business jetet. A jövő a G800-asoké, a váltómodell még az első félévben megkapja az amerikai Szövetségi Légügyi Hivataltól a szükséges tanúsítványokat.
A leépítés egyaránt érinteni fogja a vállalatvezetői és középvezetői kört is, összesen körülbelül 17 ezer embert.
Az Embraer a versenytársakénál sokkal rövidebb határidővel szállítja le a megrendelt repülőgépeket. A brazil gyártó hatalmas megrendelés állományának értéke 21,1 milliárd dollár, és folyamatosan nő.
A coloradói székhelyű startup, a Radia azt tervezi, hogy a hatalmas, a megújuló energiaforrásokra való átállás során nélkülözhetetlen szárazföldi szélturbinák lapátjait a valaha kigondolt egyik legnagyobb repülőgéppel szállítja majd a távoli, nehezen megközelíthető helyekre.
Az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségének szakemberei Sanghajban vették a tanúsítás szempontjai alapján górcső alá a kínai keskenytörzsűt.