Sikeresen lezárult a kínai utasszállító tesztelése
Most már csak a hatósági jóváhagyás van hátra, főképp a papírmunka. Az első példányokat a China Eastern feltehetően 2023-ban állítja szolgálatba.
Most már csak a hatósági jóváhagyás van hátra, főképp a papírmunka. Az első példányokat a China Eastern feltehetően 2023-ban állítja szolgálatba.
Mit tud és mit nem tud a saját konstrukció? Két zászló az első tesztgépen.
Négy cég, és a kínai légiközlekedés újjáéledése. A Boeing visszaszorulása és az amerikaikínai kereskedelmi háború.
A legnagyobb hatótávolságú keskenytörzsű 2024-ben léphet szolgálatba.
Négyszemélyes kisgép, hat emelő rotorral és két burkolt propellerrel a vízszintes repüléshez. Száz kilométer és 180-as sebesség: ez a gép már a nagyvárosokon túli közlekedésre készül.
A Concorde után a leggyorsabb polgári típus. Szuperszonikus sebesség Kalifornia fölött, bemutatkozás Genfben.
A török és a kínai szál, sőt, volt, amikor maga Putyin akarta volna befejezni a gépet. Az ukrán elnök szerint 800 millió dollárból építik meg az elpusztult óriásgép utódját.
Ukrajnai licensz, de elég alapos átdolgozás. Más a szárny, a farokrész, és persze a lényeg: az új, de meredek rámpa.
Az EVO hasonlít a mai ATR-hez, a brazil újdonság az E-jetek törzsét egyenes szárnnyal kombinálja, légcsavaros gázturbinákkal a farokrészen.
Kérdés, vajon forgalomba állhat-e még idén az új kínai utasszállító. A gépet az első megrendelő 99 millió dollárért veheti át.
Szoftveres módosítások, plusz spoilerek és nagyobb oldalkormány: jövőre talán már dolgozhat a gép a kiterjedt óceániai szigetvilágban.
A csúszó 777X-program okozta kapacitáshiányt kell áthidalni utasszállítókkal és cargo-gépekkel egyaránt.
Hírügynökségi jelentés után az Airbus hivatalosan is bejelentette, a gép 2024-ben állhat majd csak szolgálatba. Hogyan kell megerősíteni a törzstartály beépítését?
Van magyar szál: a visszavásárló az az Omnipol csoport, amely a magyar tulajdonba került Aero Vodochody működtetésében is érdekelt.
A bajok már korábban megmutatkoztak, technikai hibák, piac, válság. A többi elkészült gép sorsa még ismeretlen.