Elbúcsúzott a korelnök és néhány egyéb különleges Ikarus is

Ács Attila   ·   2018.08.03. 20:00
JNG-724_kicsi

Már tavaly is élményszámba ment, hogy levizsgáztatták a JNG-724-et, hiszen – papíron – krisztusi korban volt, a 33. életévét taposta. Az internetes források szerint viszont a forgalmijába bejegyzett gyártási év nem igazán korrelált a valósággal, ugyanis a 2005-ös átalakítása alkalmával az 1992-es gyártású BPI-209 vázát használták alapnak. A valóságos korán rugózni egyébként majdnem hogy mindegy is, hiszen élete során számos kisebb-nagyobb felújításon, fődarabcserén esett már át, így az eredeti gyári alkatrészekből már valószínűleg semmit nem tartalmaz.

JNG-724, még az eredeti fényezésével. Élete utolsó éveit standard BKV kék-szürkében élte, de egyes források szerint van rá esély, hogy a későbbiekben visszakapja az eredeti gúnyáját (fotók: Ács Attila)

Az ominózus 2005-ös felújítása alkalmával Classic homlok- és hátfalat kapott, valamint a harmadik ajtónál a padlószintjét is lecsökkentették egy lépcsőfoknyival, ezzel a megoldással az alacsonypadlós buszok helyett kínált volna olcsóbb alternatívát a gyártó GJSZ. Talán nem meglepő, hogy a JNG-724 egyke maradt, pár évvel később pedig a BKV buszainak felújításából élő GJSZ is megszűnt.

2013-ban leporolták az ötletet, és készült még egy hasonló Ikarus 260, ami viszont hátul már tényleg alacsonypadlós volt. A cél itt is az lett volna, hogy ha már nincs pénz új alacsonypadlós buszokra, a 200-asok felújítása viszont egyébként is szükséges, akkor legyenek átalakítva úgy, hogy akár kerekesszékkel is fel lehessen rájuk gördülni. Az ötlet másodjára is megbukott.

Nyolc évvel később jött a folytatás; a BPO-370 már ténylegesen alacsonypadlós volt hátul, Classic homlok- és hátfalat nem kapott, új, elektromos ajtókat viszont igen. Ő is egyke maradt

A hónap kezdetével mindkét „alacsonypadlós 260-as”, vagyis a JNG-724 és a BPO-370 is átsorolódik „egyéb állományba”, ami azt jelenti, hogy vonali utasforgalomban már nem vesznek részt, viszont különböző rendezvényeken, kiállításokon, különjáratokon majd még lehet találkozni velük.

Ugyanilyen sorsra jutott a BKV „retró 260-asa”, a BPO-100, illetve további néhány Ikarus, ami a régi időknek állít emléket: a BPO-449 rendszámú egykori „7-173 Gyors”, a BPO-583 rendszámú „táblás” 435-ös, a BPI-007 rendszámú, szintén eredeti fényezést kapott 412-es, valamint az NCA-263 rendszámú Ikarus 263-as is, ami annakidején Debrecenből került a fővárosba több társával együtt.

A BKV-nak volt pár félig-nosztalgia busza, amik ugyan az eredeti fényezésüket viselték és feltűntek kölönböző kiállításokon, találkozókon is, de alapvetően menetrend szerinti forgalomban közlekedtek. Ilyen volt a képen látható BPO-449 is, amire csak különleges alkalmakkor kerültek fel újra az egykori klasszikus 7-173 Gyors feliratok. A hónap elejétől ő és néhány társa is az egyéb állomány része

A fentieken túl a BPO-216, 225, 250, 424, 430, 435, 856, 858, HFY-745, MCA-008, MPW-615. BPO-223, 258 rendszámú buszokat ténylegesen selejtezte a BKV, sőt augusztus végén további buszok kidobása várható, amik között valószínűleg szintén nem csak Ikarusok lesznek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek