Hálókocsikat szerez be a MÁV-Start. A vasúttársaság összesen huszonkét használt fekvőhelyes és hálókocsi vásárlására írt ki tendert, mivel a koronavírus-járvány okán jelentősen visszaesett a nemzetközi vasúti forgalom, és több európai piaci szereplő értékesíteni kényszerül meglévő vasútikocsi-állománya egy részét vagy akár egészét. A kétszáz kilométer per órás sebességgel is használható, légkondicionált járműveket értesüléseink szerint jó eséllyel a szlovák Wagon Service Travel cégtől vehetik majd át, mivel a cég nemrég szerzett be új építésű kocsikat, a használt járművektől pedig megszabadulnának. A szlovák kocsikhoz ráadásul csak némi honosítás lenne szükséges.

A felvételen látható CAF-hálókocsihoz hasonló színvonalú járművekkel bővül hamarosan a MÁV-Start éjszakaijármű-flottája. A kocsik jó eséllyel a szlovák Wagon Service Traveltől fognak érkezni (fotó: MÁV-Start Zrt.)

Elkészült az első cargo-kivitelű A380-as. A koronavírus-járvány alaposan felgyorsította a Superjumbók kivonását és leparkoltatását, miközben egyre komolyabban jelentkezett az igény utasszállítás helyett teherszállítási feladatokra. Az Airbus-óriás eredetileg a Singapore Airlinesnál dolgozott, majd onnan a portugál Hi Fly wet-lease és charter céghez került át, mely egyedi, „Save the Coral Reefs” festéssel használta a gépet tovább, különleges, egyedi megbízatások alapján. Az ideiglenes cargo-tér háromszáz köbméteres, hatvantonnányi kapacitása úgy alakult ki, hogy a gép fő és a felső fedélzetén kiszerelték az economy üléseket, a business- és első osztályos székek és berendezések viszont a helyükön maradtak.

Nyári kirándulóvonatokat indít a ZSSK. A szlovák vasúttársaság július 4-e és szeptember 15-e között tíz útvonalon összesen 44 turistajáratot közlekedtet. A „nyaralóvonatokkal” azt igyekeznek elérni, hogy a szlovák lakosok a nyarat belföldön töltsék, ehhez nyújtanak közlekedési segítséget. A társaság szerint Szlovákiában is rengeteg olyan hely található, amelyet érdemes megismerni, a koronavírus-járvány előidézett helyzetben pedig a belföldi nyaralás mellett kellene dönteni, hozzájárulva ezzel a hazai gazdaság újraindításához. A szezonális járatok elsősorban olyan térségekbe indulnak, melyek gyalogos és biciklitúrákhoz is megfelelőek. A vonatok egy része ráadásul korábban leállított személyforgalmú mellékvonalakon fog közlekedni.

Tíz útvonalon összesen 44 turistajáratot indít őszig a ZSSK, támogatva ezzel a belföldi turizmust (illusztráció)

VIP Jumbo keresi új tulajdonosát. Az A7-HBJ lajstromjelű Boeing 747-8i VVIP a katari királyi család szolgálatában, a Qatar Amiri Flight flottájában kezdte meg karrierjét 2012-ben: a lajstrom Hamad bin Jasszim bin Jaber Al Tani sejk nevére utal. A 37075-ös gyári számú, négyhajtóműves, óriás üzleti repülőgép 2015-ben a bázeli AMAC Aerospace AG vállalatnál kapta meg jelenlegi pazar belső berendezését: a minden elérhető luxussal ellátott utastérben 18 főnyi személyzet várta a legfeljebb 89 főnyi utast. A Jumbo szinte új: mindössze 1070 repült órával és 297 leszállással rendelkezik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!