Román kocsikat vesz a Regiojet

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2013.06.26. 16:30
kiskep

Az E15 cseh gazdasági lapnak Radim Jančura, a Regiojet vezérigazgatója megerősítette, hogy elkezdték a vasúti kocsik gyártását, amelyeket a Prága–Berlin–Hamburg vonalra szánnak. Összesen hetvenhárom új kocsit gyárt a jövő év végéig az aradi székhelyű Astra Vagonae Calatori a cseh magánvasút-társaságnak.

A Deutsche Bahn (DB) és a Regiojet között létrejött megállapodás alapján 2014 decemberétől ők szolgálják ki a Prága–Berlin–Hamburg vonalat. Ezidáig a fontos nemzetközi vonal az állami České dráhy (ČD) kezében volt. Nem kis meglepetést okozott a szakértők körében, mikor kiderült, hogy a DB a Regiojettel egyezett meg a vonatok közlekedtetéséről.

Jól mutatnak az élénk színek a peronon<br>(fotók: a szerző)

A közös DB–RJ projektről elég keveset tudni, az egyébként nyitott szájú Regiojet-vezér is elég szűkszavú. Csak annyit árult el a cseh médiáknak, hogy a kocsi prototípusa már majdnem kész. Elmarad ám a kocsik megszokott élénk sárga színe, a német partner kérésére piros-fehér egyenruhában gördülnek ki a gyárból. Egy vasúti kocsi ára egymillió euró, a hamburgi ügylet teljes befektetési összege viszont eléri a 116 millió eurót. Egészen biztos, hogy a fennmaradó összeget a mozdonyok vásárlására használja majd fel a Regiojet, egyelőre viszont még nem tudni, hogy milyen mozdonyokat szeretne venni. A beruházást különböző bankok finanszírozzák, akiknek maga a tény, hogy a Deutsche Bahn a partnervállalat, elég garancia a kölcsön nyújtásához.

Ezen a vonalon járnak majd a távolsági járatok a DB és a Regiojet gondozásában 2014-től<br>(térkép: google)

A ČD a hamburgi vonallal kapcsolatos legutóbbi nyilatkozata szerint nem vonul ki Németországból, saját üzleti kockázatára indít majd járatokat Prágából Hamburgba és vissza. Körvonalazódik tehát a közép-európai vasúti főütőér kettévágása Csehországban, aminek eredménye a Budapestről vagy Bécsből Németországba való utazásnál egy prágai átszállás lenne. Amennyiben minden a most érvényes forgatókönyv szerint történik, akkor könnyen lehet, hogy a MÁV-Start által kiállított EuroCity/EuroNight járatok is Budapestről csak Prágáig közlekednek majd, ahol a továbbutazóknak át kell majd szállniuk. Ellenben választhatnak a megszokott ČD kényelem, és a Regiojet és Deutsche Bahn által nyújtott minőség között. Hogy mi lesz így a sorsa a Metropolnak, Hungáriának és Jeszenszky Jánosnak, az még a jövő zenéje.

Kapcsolódó hírek