Vágányzár a Gyermekvasúton
Folytatódik a pályakarbantartás: december 12-éig csak Hűvösvölgy és Csillebérc között járnak a vonatok, a megszokott menetrend szerint, óránként indulnak.
Október végén teljesen megújult a Konkoly-Thege Miklós úti vasúti átjáró, novemberben pedig megkezdődött a hűvösvölgyi vontatási telep vágányainak felújítása a MÁV Széchenyi-hegyi Gyermekvasútján. Az őszi szezont is érintő karbantartási munkálatok decemberben folytatódnak: a mostani ütemben főleg üzemi vágányok épülnek át, de a Távcső utcai átjáró is megújul.
Az üzemi pályaudvaron több, a járművek tárolására, a szerelvények összeállítására használt vágányt építenek át: a munka nagyságát mutatja, hogy az érintett szakaszokon a telep 1951-es átadása óta csak kisebb karbantartásokat végeztek. Most a régi sínek, talpfák és az ágyazat elbontása után betonaljas felépítménnyel új, nagyobb teherbírású vágányok készülnek, alkalmazkodva a kisvasút megnövekedett járműparkjának és az ezzel járó több tolatási mozgás kiszolgálására.
A hűvösvölgyi üzemi területen zajló munkálatokkal párhuzamosan Széchenyihegy állomáson is átépítik az Úttörővasút átadása után lerakott tárolóvágányokat, melyek helyenként száz évesnél is idősebb sínekből állnak jelenleg. Felújíták a XII. kerületi Távcső utcai vasúti átjárót, itt a rávezető útszakaszok is új aszfaltburkolatot kapnak. A december 4-e és 12-e közötti lezárás ideje alatt tehát a Széchenyihegy állomáson és a normafai buszforduló melletti átjáróban zajlanak majd a munkálatok, az átkelőt december 11-én és 12-én lezárják a közúti forgalom elől.
Decemberben több alkalommal majd feltűnik ismét a különleges jármű, az osztrák kisvasúti ágyazatrendező géplánc, ami Széchenyihegy állomáson, a hűvösvölgyi járműtelepen és a Távcső utcai kereszteződésben is fog dolgozni.
A Gyermekvasút utasainak fontos információ, hogy a korlátozás ideje alatt a vasútvonal felső része, így az ideiglenes végállomás, Csillebérc is elérhető a belváros felől: a Széll Kálmán tér, Déli pályaudvar felől a 221-es busszal a Csillebérc, Gyermekvasút megállóig utazva, vagy a 21-es busz normafai végállomásától tízperces sétával. A Boráros tér és a BAH csomópont felől a 212-es busz ugyancsak a normafai buszvégállomásra érkezik. A vasútvonal alsó szakasza (Hűvösvölgy, Szépjuhászné állomás) a szokásos járatokkal érhetők el.
A menetrend ide kattintva érhető el.
Írásunk a MÁV-csoport hivatalos közleménye alapján készült.
(Nyitóképünkön a zajló pályafelújítás. Kép forrása: MÁV Zrt.)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!