Új közbeszerzés indul a Budapest–Belgrád vasútvonal magyar szakaszának fejlesztésére, miután az ajánlatok alapján a felújítás költsége mintegy tíz százalékkal megemelkedett, tudósít az MTI. A Soroksár és Kelebia között vasútvonal fejlesztésének költsége 2018. májusában 578 milliárd forint volt, a versenyeztetés utáni legolcsóbb ajánlat 693 milliárd forint. Ezt a többletköltséget a kormány nem vállalja, ezért új közbeszerzési eljárást rendelt el. Ennek következtében az építkezés nem kezdődik el jövőre, hanem várhatóan 2020-ban.

A 150-esen inkább felújításra, mint korszerűsítésre lenne szükség; ez itt a vonalnak a tizenöt éve felújított, budapesti elővárosi szakasz (fotó: Vörös Attila)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter júniusban úgy nyilatkozott, hogy a projekt munkahely-teremtési, logisztikai és pénzügyi szempontból is nagy előnyöket jelent Magyarország és Szerbia számára. Hozzátette: a beruházáshoz nyújtandó kínai hitelről még folynak a tárgyalások. A kormány azért fejlesztené a vasútvonalat, hogy a Kínából Európába szánt és a görögországi Pireusz kikötőjébe hajón érkező árukat a Belgrád–Budapest vasútvonal érintésével szállítsák. A magyarországi szakasz fejlesztéséről akkor azt mondta: az építkezésről szóló tender dokumentációját harminc cég váltotta ki, közülük két konzorcium nyújtott be érvényes jelentkezést, mindkettő magyar és kínai vállalatokból áll.

Sokan, sok helyen kritizálták már a Budapest–Belgrád vonal magyar szakaszának túlságosan nagyvonalú beruházási terveit. Egyes számítások szerint a beruházás csak többszáz év alatt térülne meg, ráadásul a majdan százhatvanas tempóval járható vonal elkerül több olyan települést, mint Kecskemét és Szeged. Kérdés, hogy az új közbeszerzés csökkentett műszaki tartalommal valósul-e meg, vagy a hiteligényt igazítják hozzá a megemelkedett költségekhez. Az építőipari munkaerő és az építőanyagok költségeit elnézve viszont borítékolható, hogy 2020-ra ismét emelkedik majd a beruházások költsége.

Pont négy éve írtuk alá Kínával a megállapodást a Budapest–Belgrád vonal felújításáról, de még nem kötöttünk szerződést a kivitelezésre. Mindeközben Szerbiában hamarosan már a második felújított szakaszt adják át a Belgrád–Szabadka vonalon és Újvidéknél új nyomvonal épül viadukttal, alagúttal. Ezek a munkálatok ugyan még az orosz RZD International közreműködésével és orosz állami források bevonásával zajlanak, de közben már megvan a szerződés az Újvidék–államhatár szakasz kivitelezésére is, ami kínai partnerségben épül majd.

Az új híd Újvidéken (forrás: iho.hu archívum)

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!