Bécsnél zsilipfalnak ütközött egy utasszállító hajó, tucatnyinál is több a sérült
Az MS Anna Katharina szállodahajó körülbelül kétszáz utassal a fedélzetén járt szerencsétlenül.
Az MS Anna Katharina szállodahajó körülbelül kétszáz utassal a fedélzetén járt szerencsétlenül.
Az úgynevezett Szövetségi Hálózati Ügynökség azt követően hozta meg a lépést, hogy az Európai Bíróság kimondta: a regionális személyszállító vonatok pályahasználati díjainak emelésére vonatkozó törvényi korlátozás uniós jogokat sért.
Október 3-án szombaton Miskolc–Tornanádaska–Miskolc, M44 211 plusz két Bhv és három Ea(m)s. Közreműködik egy 256-os és egy C56-os Ikarus. Együttállás, fotómegállások, iparvágánytúrák. Ez a sorsod, irány Borsod!
Körülbelül hatvan nemzet kiállítói érkeznek Berlinbe szeptemberben. Erős USA-jelenlét, saját InnoTrans Asia-stand és az első EU–Afrika közlekedési dialógus a szakvásáron.
Úgy érzed, hogy a bőröd elveszítette a rugalmasságát, és megjelentek az első ráncok?
Július 27-étől 30-áig az első és az utolsó vonatok helyett pótlóbuszok járnak Sárbogárd és Dombóvár között.
Huszonhetedszer rendezik meg, egész napos programfolyammal készülnek.
Az összesen négymilliárd cseh korona, vagyis körülbelül hatvanmilliárd forint értékű kölcsön 84 Pesa Regiofox dízel motorvonat, valamint tíz Škoda RegioPanter akkus szerelvény költségének egy részét állja.
A tengődésre ítélt M44 211 tiszteletre méltó igyekezettel támadt fel az árnyékvilágból.
A terv előterjesztői erről az elemről nem tettek említést.
Úgy tűnik, az Airbus 350-1000 ULR eseti légtérben halad célja felé.
Hamarosan a Delta marad a kéthajtóműves keskenytörzsű egyetlen üzemeltetője.
Egy, a FedEx megbízásából készített felmérés szerint a magyar exportőrök túlnyomó része további nemzetközi növekedést tervez, miközben Ázsia egyre vonzóbb célpiaccá válik, ugyanakkor a költségek és a piaci ismeretek hiánya továbbra is jelentős akadályt jelentenek.
Az alvás jelentőségének megértése kiemelten fontos minden sportoló számára, főleg az ultrafutók körében.
Manapság egyre fontosabbá válik, hogy az épületeink teteje ne csupán esztétikai célokat szolgáljon, hanem hosszú távon is biztonságot és hatékonyságot nyújtson.