Halálos vasúti szerencsétlenség Spanyolországban, Urda közelében
Legkevesebb tíz ember életét vesztette.
Legkevesebb tíz ember életét vesztette.
Egyre többen veszik igénybe az új viszonylatot: a szeptember eleji adatokhoz képest október közepére több mint ezerrel nőtt a járatot naponta használók száma.
A BKV Zrt. november 9. és 27. között javítja a villamosvágányokat és a vágányok melletti útfelületet.
Lezárult a STARGATE elnevezésű, európai uniós finanszírozású innovációs projekt.
A Kulcsár Építészstúdió Kft. 142 millió 750 ezer forintért végezheti el a feladatot.
Az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó, huszonnyolc kilométer hosszú, kétszer két sávos út 138 milliárd forintból készült el.
Százöt korszerű, légkondicionált, kétszintes autóbuszra, valamint kétszázötven csuklós kocsira írnak ki közbeszerzést.
Az első fogszabályozási konzultációra többnyire konkrét kérdésekkel érkezünk: milyen kezelésre lenne szükségünk, meddig tartana, és mennyibe kerülne?
Egy szőnyeg vagy függöny látványos változást hozhat a szobában, de a választásnál a szín és a minta mellett a használat módja is számít.
Harminc helyett nyolcvanmilliárd forint jut a központi költségvetésből a vasúti pályák és állomások rendbehozatalára.
Októberben a táj napról napra változik: a fák lombja sárgába és vörösbe fordul, a tó felszínén pedig másképp csillan meg az alacsonyabban járó nap.
A konyak egyszerre kötődik egy francia tájhoz, szigorú készítési szabályokhoz és hosszú érlelési időhöz.
A portfólió nyolcféle vonattípust ölel fel, nyolcvantól kétszáz kilométer/órás tempóig.
A Belgrád és Budapest közötti járatok időpontját a szerb állami vasúttársaság, a Srbijavoz megbízott igazgatója közölte. Magyar részről még nem erősítették meg a dátumokat.
Ez a három gyártó pályázik a szerződés elnyerésére, de mindegyik ajánlata meghaladja a Tramwaje Warszawskie az erre a célra szánt költségvetését.