Épül az érdi összekötővágány, egységes lesz a Flirt-flotta – ez történt a héten a közlekedésben

iho   ·   2020.04.26. 19:50
400px_flirt_egysegesites

Megújulhat a kőszegi vonal. A Szombathelyt Kőszeggel összekötő, bő 17 kilométeres pálya korszerűsítésére nemrégiben írta ki a közbeszerzést az üzemeltető GYSEV. Érvényes szerződés esetén átépülhet a felépítmény a 18-as számot viselő vasútvonalon, valamint a kőszegi állomás is, ahol redukálódni fog a meglévő vágányok száma, viszont magasperont hoznak majd létre, ahogy a vasi megyeszékhely és Kőszeg közötti pálya összes megállójánál. Kőszeg állomáson P+R parkolót és B+R kerékpártárolót, a megállóknál B+R tárolókat létesítenének. A beruházást a szerződés aláírásától számított tizenöt hónapon belül kell megvalósítani.

Hamarosan teljesen elkészül a 40a és 30a vasútvonalakat Érdnél összekötő vágány (fotó: Vörös Attila)

Épül az Érd–Érd alsó összekötővágány. Habár a 40a és a 30a vonalakat összekötő, 1350 méter hosszú sínpár még nincs bekötve az utóbbi vonalba, a leendő váltókig már lefektették a síneket. A felsővezeték-rendszerből egyelőre a tartóoszlopok állnak, vélhetően a közeljövőben kifeszül a drót is az új pálya fölött. A 8,6 milliárd forintos beruházást a V-Híd Építő Zrt. és az R-Kord Kft. alkotta VR 3040 Konzorcium valósítja meg. A rövidke szakaszt ideális esetben már jóval hamarabb meg kellett volna építeni, így a 40a vonal felújítása során a főváros és a Dunai Finomító, valamint a dunaújvárosi vasmű között közlekedő tehervonatok egy részének 2018-ban nem kellett volna Székesfehérvár felé kerülni. Plusz az elővárosi személyvonatoknak sem lett volna szükséges Z-alakban haladni az Érd–Tárnok–Érd felső viszonylatban, jelentős menetidő-növekedés mellett.

Csőd fenyegeti a Norwegiant. A koronavírus elleni védekezés okán bevezetett határzárak miatt járatainak 85 százalékát ideiglenesen leállította a Norwegian, és majdnem mindenkit fizetés nélküli szabadságra küldtek. A társaság a skandináv területeken négy leányvállalatán (Norwegian Pilot Services Sweden AB, Norwegian Pilot Services Denmark ApS, Norwegian Cabin Services Denmark ApS, Norwegian Air Resources Denmark LH ApS) keresztül foglalkoztatja a személyzetet, ezek kértek most csődvédelmet. Az intézkedések 1751 pilótát és 3134 fő légi utaskísérőt érintenek, azonban a norvég, francia és az olasz bázisú, mintegy kétezer főnyi pilóta és légi utaskísérő továbbra is alkalmazásban marad.

Csődvédelmet kért négy leányvállalatára a Norwegian (fotó: Budapest Airport)

Gyakorlatilag leállt a Flixbus. A koronavírus-járvány miatt a nemzetközi busztársaság és partnerei úgy döntöttek, hogy világszerte felfüggesztik szinte a teljes működést. A társasággal tavaly 1,4 millió magyar utazott, Budapest világszinten a tizenkilencedik legnépszerűbb célállomás volt az éves statisztika szerint: közel kilencven busz indult a magyar fővárosból a legforgalmasabb napokon. Az elmúlt időkben a Flixbus folyamatosan fejlesztett: járatsűrítéseken gondolkoztak, 2019-ben elsők között tették használhatóvá az Apple Pay fizetési módot a foglalási felületen, ősszel pedig a helyi partnerek által üzemeltetett buszokon is megjelent a FLIXtainment fedélzeti szórakoztató rendszer.

Leépít a Budapest Airport is. A koronavírus okán Európa legforgalmasabb repülőterei kivétel nélkül kilencven százalék körüli forgalomkiesést regisztráltak áprilisban, míg a budapesti légikikötőéhez hasonló utasforgalmat bonyolító repülőterek forgalma átlagosan 99 százalékkal csökkent. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma áprilisban 99,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest: tavaly áprilisban átlagosan napi 44 ezer induló és érkező utas haladt át a repülőtéren, most ez a szám alig éri el a 275 főt. A BUD csoport emiatt legfeljebb 275 főre jelentett be létszámcsökkentést, ez a szám azonban a forgalmi helyzettől függően és a munkahelyvédelmi intézkedéseinknek köszönhetően még jelentősen csökkenhet.

Kívül-belül felfrissíti első hatvan Flirt-motorvonatát a MÁV-Start (fotó: MÁV-Start)

Aláírták a 150-es vonal felújításának hitelszerződését. A Budapest és Belgrád közötti pálya magyarországi szakaszára érvényes szerződéssel megkezdődhet a beruházás, amellyel Magyarország a térség logisztikai központjává válhat. A kínai Eximbankkal kötött megállapodás szerint a projekt nyolcvanöt százalékát hitelből, a fennmaradó tizenöt százalékot saját forrásból, önrész biztosításával finanszírozza a magyar állam. A beruházást kivitelező magyar–kínai RM International Zrt. konzorciummal 2019 tavaszán írták alá a vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó szerződést. A szerbiai szakaszon már zajlik a felújítás, mely a várhatóan 2022 végére készül el. A cél az, hogy 2025-re a teljes vasútvonal korszerűsítése befejeződjön.

Egységesíti Flirt-flottáját a MÁV-Start. A gyártó Stadler által Celldömölkön megvalósuló korszerűsítési projekt értelmében a 2006 és 2010 között beszerzett, első hatvan, piros-fehér színű motorvonat felszereltségben és külsőleg is meg fog egyezni a következő 63, 2013–2016 között vásárolt, kék-fehér szerelvénnyel. A fejlesztés során korszerűsítik a vonatok utastájékoztató rendszerét, a videós térfigyelő rendszert, az ülések mellé csatlakozókat és USB-töltőket szerelnek be, továbbfejlesztik az ajtóknál található mozgássérült-emelőket, a mosdók belső felületét graffiti- és karcálló fóliával fedik be, továbbá Braille-írásos szövegeket helyeznek el a fedélzeten. Az első felújított Flirt várhatóan még a nyár elejéig forgalomba állhat, a többi 2022 végéig újul meg. Az új külsőt 2023 végére öltheti magára mind a hatvan vonat.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek