Idén év végén is leáll egy hónapra a kecskeméti Mercedes-gyár
Az autógyár 2024. december 18-a és 2025. január 20-a között tart termelési szünetet, ahogy az az elmúlt években már megszokottá vált.
Az autógyár 2024. december 18-a és 2025. január 20-a között tart termelési szünetet, ahogy az az elmúlt években már megszokottá vált.
A nemzetközi légikikötő várhatóan július 18-án éjjel fél egytől ismét fogadja a Debrecenbe érkező és onnan induló járatokat.
Az augusztus 1-ével feladott tíz vicinális után most még hét vonalat helyettesítene buszokkal a szakminisztérium.
A finn nemzeti vasút VR Group a finn–orosz határt érintő nemzetközi személyszállítást már nyáron leállította, 2022 végéig pedig az árufuvarozást is felfüggeszti.
Mindkét légitársaság kapott állami támogatást, a Wizz szerint az európai döntés ellenére jogtalanul.
A „halálos méretű” adósság okai. „Szétlopták”? A versenyszabályok és a versenytársak. A háttérben maga a reptér?
A kormány új légicég alapítását ígéri hat–kilenc hónapon belül. Ennél a társaságnál is már járvány előtt kezdődtek a bajok.
A fővárosi közbringarendszer november 30-ával ideiglenesen leáll, jövőre viszont megújulva tér majd vissza.
Különösen az érzékelőkre kell figyelni. A Birgenair gépe csak húsz napig állt, mégis eltömődött a Pitot-cső.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló április 20-ától április 26-áig.