Burt Rutan nem tudja abbahagyni

Daka Olga   ·   2011.11.09. 13:19
rutan_cimlap

Burt Rutan, a legenda ismét töri a fejét valami újon Idahóban lévő tóparti házában, ahová hét hónapja vonult vissza 45 évi munka után. Karrierjének fontos állomásai voltak a SpaceShipOne, a Voyager, valamint rendhagyó légijárművek tucatjai.

– Úgy gondoltam, hogy miután negyven repülőgépen dolgoztam negyven év alatt, itt az ideje leállni – mondta. – Tehát most egy új gépen dolgozom.

Rutan elárult néhány részletet az új tervezésről: új technológiával készül, és egy kicsi, könnyű darab lesz. A tervezés már előrehaladott annyira, hogy Rutan saját rendszerébe illő neve legyen, ez a Model 372–3. Rutan részéről nagy ritkaság, hogy bármilyen információt kifecsegjen új tervezéséről annak első repülése előtt. Ha a terv kudarcba fullad, legalább a részletek nem kerülnek napvilágra. – Ha nem működik, úgyse fogsz róla többet hallani – mondja Rutan –, addig meg minek?

Voyager: Dick Rutan és Jeana Yeager útnak indult Mojavéből 1986-ban és tankolás nélkül körülrepülte a Földet. Kilenc nappal később szálltak le ugyanott. Ez volt az első ilyen a történelemben.

A kevés adat, amit tudunk, az, hogy kicsi és könnyű lesz az új gép, ami minden bizonnyal mosolyt fakaszt Rutan híveinek arcán a kisgépes repülési piacon.

A Long-EZ egy sikertelen leszállása:

Rutan első kereskedelmi sikerét a házi építésű gépek tervezésével érte el jóval azelőtt, hogy a szuborbitális űrjárműn vagy a földet megkerülő gépen és a Beech Starshipen dolgozott volna.

Beechcraft Starship

Az 1970-es évek közepén Rutan repülőgépterveket adott el házilagos építőknek, így jött létre a ma már ikonikusnak mondható sorozat, mint a Vari-Eze és a Long-EZ, amely elöl kacsaszárnyas, hátul tolólégcsavaros volt. A siker lehetővé tette, hogy elindítsa a Scaled Composites kutató és prototípus-készítő vállalatot 1982-ben, ami anyagi szabadságot jelentett saját tervei megvalósításához.

Long-EZ

– Vannak olyan emberek, főleg az otthon építők között, akik azt kérdik: „Nem volna nagyszerű, ha Burt megint tervezne egy gépet?” – mondta Dick Knapinski, az Experimental Aircraft Association (EAA: Kísérleti Repülőgép-szövetség) kommunikációs igazgatója. Az EAA épp ez évben tüntette ki Rutant a wisconsini Oshkoshban rendezett AirVenture légibemutatón. Rutan nem említett új repülőgépet ezen a júliusi ünnepségen, de az EAA részéről többen gyanították, hogy nem áll le, és új projekten ügyködik.

– Valahogy mindig úgy beszél, hogy a mondat vége nyitva marad – mondta Knapinski Rutan válaszait jellemezve, amiket a visszavonulásával kapcsolatban adott. – Az, hogy megint valami újon dolgozik, egyáltalán nem lep meg minket.

Vari-Eze

Eltekintve a munkától, amit képtelen abbahagyni, Rutan azt mondja, élvezi a nyugdíj adta szabadságát. Részben egészségi okok késztették rá, hogy március 31-én visszavonuljon a Scaled Compositestól. Már akkor azt mondta, vannak emberek, akik elvárják tőle, hogy folytassa a munkáját.

– Az a tény, hogy az első nyugdíjas napom éppen április 1-jére, a boldondok napjára esett, láthatólag összevont pár szemöldököt – mondta.

A Grizzly egy tandemszárnyas STOL repülőgép 180 lóerős Lycoming motorral

A Model 281 Proteus hosszú távú repülésre tervezett, nagy magasságban repülő gép. 2000-ben több magassági rekordot állított fel

SpaceShipOne a hordozójával

Kapcsolódó hírek