Csempész-Ancsa katasztrófája

iho   ·   2013.10.15. 19:00
cim

Két ember halt meg egy An-2-es fedélzetén egy használaton kívüli kis ukrajnai repülőtér mellett, Skulina körzetében.

(fotók: altair.com)

A baleset október 10-én történt, az Aviation Safety Network szerint hajnali fél öt után, vagyis feltehetően még rossz, legalábbis nem nappali látási körülmények között.

A baleset okáról közelebbi információt nem tudni, egyes hírek szerint a gép leszállás közben már a földön tört össze, vannak szemtanúk, akik szerint viszont felszálláskor, és technikai hiba miatt.

Az viszont biztos, hogy a gép roncsai között és egy a közelben parkoló teherautón is Fehéroroszországból származó hamisított cigarettát találtak.

Elég gyorsan kiderült, hogy a gépre festett UR-54853-as lajstromjel is hamis, mert ezzel a jelzéssel egy An-2-es idén februárban mezőgazdasági munkát végezve zuhant le Zsitomir körzetében.

A gép alsó szárnyán ugyanakkor elég világosan kirajzolódik egy lengyel lajstromjel, SP-AOD. A gép eszerint és a neten fellelhető fényképek tanúsága szerint is korábban egy lengyelországi repülőklubnál dolgozott. A szűkszavú hivatalos közlések szerint a gép a baleset idején nem rendelkezett érvényes légialkalmassági engedéllyel – nyilván egyik lajstromjel szerint sem.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.