Boeing 787: sikeres ETOPS-tesztek, mehet a hosszútáv

iho/repülés   ·   2011.08.04. 08:00
B_787ANA_kicsi_cr

A Boeing sikeresen végrehajtotta az úgynevezett ETOPS - Extended Twin Operations, kiterjesztett kéthajtóműves üzemeltetés feladatait, ezek a tesztek döntőek abból a szempontból, hogy a 787-esek hány órányi repülésre távolodhatnak el a legközelebi leszállópályától, vagyis használhatják-e szabadon az óceánok feletti légiútvonalakat.

A megbízhatósági próbák a Flightglobal beszámolója szerint mintegy 300 órányi tesztrepülést igényeltek, ez volt az utolsó meghatározó tesztsorozat a gép hatósági engedélyének kiadása és a forgalomba állítás előtt.

A berepülések egyikén a 787-es egyik hajtóművét 345 perccel, vagyis öt és háromnegyed órával(!) a leszállás előtt minimális teljesítményre vették vissza, így demonstrálták a gép képességét arra, hogy az előírt 330 perces repülést egy hajtóművel végre tudja hajtani. Ilyen tesztek alkalmával nemcsak, hogy alapjáraton marad az egyik hajtómű, ráadásul a generátort is lekapcsolják, hogy tökéletesen szimulálják az egyhajtóműves repülést.

A kezdeti engedélyeztetés 180 perces ETOPS-ot jelent, tehát három órányi távolságot a kitérő reptértől, a 330 perces ETOPS-ot a gép 2012-ben éri el, akkorra már ennek megfelelően repülheti a United Airlines a Houston-Auckland útvonalat.

A prototípusok egyike, a ZA102 jelű gép július 27.-én a program történetének leghosszabb repülését hajtotta végre, Guam-tól Hawai majd az USA nyugati partvidéke felett, hogy aztán visszaforduljon északra és leszálljon Everettben - 18 óra hét perc elteltével.

Kapcsolódó hírek

Repülés Repülésbiztonság

Leáll a Boeing rentoni üzeme

iho/repülés   ·   2024.01.25. 15:00

Szokatlanul őszinte és világos útmutatást adott az FAA, az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala a Boeingnek arról, az utóbbi idők fejleményei után mi a teendője – a repülőgépgyártó hosszú rehabilitációs folyamat előtt áll.