F-35C: az első sikeres tengeri landolások!

iho   ·   2014.11.05. 11:15
cim3

Ismét sikeres hajófedélzeti próbán esett túl az F-35-ös, de már nem a tengerészgyalogság függőlegesen leszálló B-változata, hanem a repülőgép-hordozókra tervezett, megnövelt fesztávolságú, több ponton megerősített és eltérő szoftvereket is használó C-változat.

A sikeres leszállásokat San Diego közelében, a Nimitz hordozón hajtották végre, az elsőként leszálló Lightning II pilótája Tony „Brick” Wilson volt. A gép az arizonai Yuma támaszpontról szállt fel, először egy alacsony áthúzást majd egy touch-and-go-t hajtott végre behúzott farokhoroggal, ezután következett egy F/A-18F kíséretében a végső megközelítés és a kábeles befogással történő leszállás. A következő gép egy órán belül szintén megérkezett, ennek pilótája Ted „Dutch” Dyckman volt.

Az Aviation Week alapos beszámolója szerint mindkét gép igen stabil megközelítéseket hajtott végre, és a négy fékezőkábel közül mindkettő (a legoptimálisabb módon) a harmadikat kapta el. A landolás természetesen a farokhorog működésének is fontos próbája volt, ugyanis a korábbi szárazföldi próbák során a berendezés gyengének bizonyult és át kellett tervezni.

Az időjárási körülmények kellemesek voltak, enyhe széllel, a stabil megközelítések titka pedig a tesztpilóták ügyességén túl a gép integrált vezérlése volt, amihez még egy a hajtóművet vezérlő tolóerő-szabályozás is hozzájárul: Dyckman beszámolója szerint így nem a gázkar, hanem a bot válik a siklópálya megtartásának eszközévé.

(fotók: US Navy)

A botot hátrahúzva az integrált kormányrendszer változtat a leszállási 15 fokos kibocsátáson túl a fékszárnyak pozícióján, előrenyomva pedig parancsot ad a meredekebb megközelítésre, miközben a megközelítés szöge és az állásszög a hordozó személyzete szerint mindvégig „zöldben” volt.

A hordozón természetesen nem csak a fel- és leszállásokat próbálják el, hanem a gép kiszolgálásának, üzemeltetésének minden más mozzanatát. Ezzel együtt érdekesnek ígérkezik a le- és felszállások gyakorlása keresztszélben, valamint a katapultos startok kipróbálása különböző tömeggel induló gépekkel. November közepén pedig tesztelhetik az első éjszakai fel- és leszállásokat is.

Az amerikai haditengerészet a tervek szerint 2018-ban állítja szolgálatba a gépet, és ezzel besorolják a flotta légierejébe, a Super Hornetek, az elektronikai hadviselésre tervezett F/A-18-as változatok, vagyis a Growlerek, illetve a légtérellenőrző E-2D Hawkeye légcsavarosok közé. De hogy a jövő egyik, ha nem a legfontosabb, többfunkciós, alacsony észlelhetőségű típusa melyik hordozón kezdi majd a szolgálatot, azt egyelőre nem árulták el sem a tengerészek, sem a gyártó Lockheed emberei.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.