Forgószárnyas forgatag Szolnokon: mi van a mieinkkel?

Kelecsényi István   ·   2017.07.13. 13:45
cim

Blackhawk up! – a szolnoki beton fölött

A Saber Guardian 2017 hadgyakorlatsorozat ebben az évben nagy katonai repülőmozgást indukált Magyarország felett. Kecskemét, Pápa, Szolnok bázisokon, és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren is egymást érik a Románia és Bulgária térségébe átrepülő harci és szállító repülőgépek, helikopterek.

Gripen felderítő szerepkörben, Litening-konténerrel

Több szárazföldi mozzanat után szerdán, július 12-én, a Szolnoki Helikopterbázison került sor a Black Swan (Fekete Hattyú) hadgyakorlatra, amelyen a magyar 2. Különleges Ezred és az Amerikai Különleges Műveleti Erők Parancsnokságának (SOCEAUR) alegységei mellett, szlovén, szerb, és más országok „kommandósai” is részt vettek. A gyakorlat szcenariója szerint a bázis egyik épületét szállta meg egy terrorista egység, és őket füstölték ki, illetve fogták el a nemzetközi erők.

Ejtőernyős különlegesek érkezése

A támadást felderítés előzte meg, először egy Gripen géppár Litening III felderítő és célzó konténereivel repült el a terület felett, majd magyar különlegesek egy Minyóból szabadeséses ejtőernyősugrás után figyelték meg az épületet és irányították lézeres célmegjelöléssel a Gripenek csapását. Utána jelent meg a négy amerikai UH-60, egy szlovén Bell-242 és egy magyar Mi-8T, villámgyorsan kirakták a különleges egységet, amelynek tagjai részint eliminálták, részint fogságba ejtették a terroristákat. A katonák kiemelését szintén a hét helikopterrel végezték.

A gyakorlatot a katonai attasékon és a médián kívül megtekintette Áder János köztársasági elnök és Simicskó István honvédelmi miniszter is.

Magyar Minyó

A honvédségünk a köztársasági elnököt és a honvédelmi minisztert valószínűleg egy francia gyártású Mókuska futár helikopterrel, a katonai attasékat pedig a 701-es oldalszámú – egyetlen még nem nagyjavított – Mi-17-tel szállította Budapest és Szolnok között. A négy nagyjavított Mi-17-est, bár berepülésük megkezdődött, még adták-vették át, addig tényleges gyakorlatokra nem alkalmazható.

Simicskó István hadügyér a gyakorlatot záró beszédében kijelentette, hogy két éve a különleges zászlóaljunkat ezreddé fejlesztették, elsősorban amerikai pénzből és technikából. A Zrínyi haderő-fejlesztési terv részeként az ezredet dandárrá fejlesztik tovább. Egy dandár nagy erő, 2-3 zászlóaljból és kiegészítő, támogató egységekből is állhat

Szlovén Bellre lő a fotós

A különleges erőknél speciális a felépítés, tehát a jelenlegi ezredben sem 1000 katona van az állománytáblában. Szeptember 1-től a dandár egy speciális szervezeti struktúrában jönne létre, ami a hagyományos haderő zászlóalj-század szervezeti felépítéssel való szakítást és a haderőnemhez jobban illő osztagok és kötelékek bevezetését jelenti. A létszámban mindössze háromszáz fővel lesznek többen.

A szállítási képességek javítása nagyon sürgős, mivel jelenleg egyetlen AN-26 hadrafogható, az év végén az is leállításra kerül, információink szerint. A JAS-39 Gripen bemutatókat amelyekre a két demopilótát kiképezték és bemutatták a nyilvánosságnak, valamint beharangozták fél tucat külföldi repülőnapra, kettő kivétellel lemondta a Honvédség, szállító repülőgép hiány miatt.

Aki páholyból nézi az eseményeket...

Reméljük, hogy a Honvédelmi Minisztérium nyilvánosságra hozza a szállító helikopteres fegyvernem forgószárnyas állományának növekedésére a terveket, mivel egy Mi-17-est még Oroszországban nagyjavítanak az idén, valamint a Roszvertol nyeri minden valószínűség szerint hat darab Mi-24P és hat darab Mi-24V harci helikopter nagyjavítás tenderét. Utóbbiak csak nappali bevetésre alkalmas korlátozott önvédelemmel ellátott, és jelenleg páncéltörő precíziós fegyverzet nélküli eszközök lesznek a nagyjavítás után is, mivel az embargó miatt képességjavító modernizálás nem hajtható végre, bár amennyiben például NVG berendezés, vagy önvédelmi képesség javítás is beleférne a szerződésbe, valószínűleg nem indulna hazánk ellen kötelezettségi szegési eljárás, hogy a NATO és az EU haderőket képességnövelt forgószárnyasokkal erősítenénk. A döntéshozók felelőssége, hogy a korszerűsítést meg merik-e lépni, vagy úgy értelmezik az embargót, ahogy van. A magyar nagyjavított Mi-17 helikoptereknél, még analóg NVG kompatibilis műszereket, vagy erősebb csörlőt sem mertek beépítetni a forgószárnyasokba, önvédelmi eszközökről nem is beszélve.

...és akik sátorból

Ne feledjük, hogy embargó ide-oda, az amerikai katonai műholdak nagy részét például orosz első fokozattal ellátott rakétákkal lövik fel, ami szintén képességnövekedés, vagy több NATO hadsereg szerez be orosz gyártmányú repülő és szárazföldi eszközeihez alkatrészeket, hadianyagot, amelyet elvileg szintén tilt az embargó.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek