Mókuskák a katonáknak, hordágyak nélkül

Kelecsényi István   ·   2016.06.16. 08:45
cim

Sok éven át ez volt a kisebbik mentőtípus Magyarországon

A Magyar Honvédség MH 86. helikopterbázis hivatalosan is átvette a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. által két év óta nem használt Eurocopter AS-350B Écureiul (Mókuska) típusú forgószárnyasait. Az 1991-től repült egy hajtóműves típust azért kellett lecserélni 2014 novemberében a légi mentőknek Ausztriából bérelt EC–135 típusra, mert az uniós szabályok szerint a feladatkörben – lakott terület felett – csak két hajtóműves gépek dolgozhatnak.

A leállított, de kiváló állapotú helikopterek viszont a Honvédség forgószárnyas szegény időszakában igencsak megfelelnek egy sor feladatkörre, kiváltva a nagyobb, drágább üzemeltetésű Mi-8, Mi-17 típusokat. A hajózó állomány kiválasztási, kiképzési és szintentartó repülésein kívül, futár, könnyű teherszállító, és felderítő-megfigyelő, határrendészeti bevetésekre is lehet a két kisméretű forgószárnyassal repülni, amennyiben a szükség felszerelésekkel is ellátják a Mókuskákat.

A két Mókus még nem kapott terepszínű festést

Az átadási ünnepség során látható volt, hogy a mentős felszerelést, hordágyat eltávolították, és eredeti négyüléses rendszert helyezték el a fülke hátsó részében, amellyel így összesen öt főt képes elrepíteni a 2250 kg maximális felszálló tömegű a helikopter. A Turboméca Arriel 1B gázturbina 632 kW-os teljesítményű biztonságos, és gazdaságos, az AS-350B 287 kilométer/órás sebességgel 650 kilométerre tud elrepülni.

Az AS-350-es helikoptercsaládot egyébként 11 féle egymotoros és 9 féle kétmotoros változatban építették, és jelenleg is gyártja Franciaországban, a most már Airbus Helicopter névre átkeresztelt cégcsoport, de licenc alapján Brazíliában is készülnek Mókuskák. Az AS–350B típusú helikopterbe 540 liter üzemanyag tankolható, a vész- és navigációs tartalékkészlet 60 liter, így 480 liter kerozinnal 2 óra 40 percet tölthet a levegőben.

Leginkább talán a már rég kisorolt Mi-2-esek feladatkörét vehetik át az AS-350-esek

Bár a helikoptert alapvetően a polgári igényekre tervezték, a Squirel HT.1 és HT.2 változatai (AS-350BB) a Brit Királyi Légierőnél kiképző helikopterként repülnek.

A helikopter felszereléstől függően alkalmas rendvédelmi feladatokra, tizenkét országban áll szolgálatban, a rendőrség, a parti őrség, a csendőrség állományában, például Ausztria, Kanada, Hollandia, és az Amerikai Egyesült Államok területén.

A honvédelmi miniszter a bot mögött

Jelenleg a két helikopter sárga festésű, Kiképző felirattal, a bázis címerével, 101 és 102 lajstromszámmal, de tervezik átfestésüket, valamint a kompatibilitás megteremtését is éjjellátó készülékkel (NVG) . (Ez a változat még analóg műszerezettséggel rendelkezik).

A sárga színt is felváltja a tereptarka katonai festés, mintája már elkészült, azonban a legfontosabb, hogy minél gyorsabban hadrendbe kerüljön, mert kiváltja például a határok menti kerítést ellenőrző Minyokat, sok-sok repülőórát megtakarítva a drágán üzemeltethető, és korlátozott repülési órával rendelkező orosz típusnak. Az AS-350B helikopterekbe még gépenként 500 óra van, úgy, hogy addig hozzá sem kell nyúlni szinte a forgószárnyasokhoz, és a nagyjavításuk is jóval olcsóbb, mint a Mi-8/17-nek.

Hasznos, ha nem a Mi-8/17-esek repülnek minden feladatot

A terítésmentesen kapott helikoptereket Simicskó István honvédelmi miniszter vette át. Az átadáson ott volt többek között a honvéd vezérkar több főtisztje, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. vezetője, és Szolnok polgármestere.

A helikopterek átadásával egyidőben, a Szolnokon települt 2. Különleges Rendeltetésű Ezred is kapott amerikai forrásból új eszközöket, köztük mesterlövész puskákat, kézifegyverekhez különféle kiegészítőket és javítókészleteket, valamint egy komplett hordozható parancsnoki központot (gyakorlatilag egy nagyobb sátorban felállítható mobil vezetési pontot).

Az alakulat szimbóluma, az ék-alakú hadijel, a 101-es oldalszám és a kiképző-felirat az egyik gépen

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek