Nő a zűrben, ötven éve repült Tyereskova

iho   ·   2013.06.16. 09:00
cim2

1963 június 16-án a szovjetek megint meglepték a világot. A Vosztok-űrhajókkal már sokkal több repülést és vívmányt nem tudtak volna végrehajtani, a kétemberes Voszhod még nem volt kész, a páros repülések során bebizonyosodott, hogy az árben annyira nem jól manőverezhető az űrhajó, hogy néhány kilométernél jobban meg tudják közelíteni egymást a párosok. Maradt azonban még egy szenzáció. Hatodik űrhajósuk, Gagarin, Tyitov, Nyikolajev, Popovics, és a két nappal korábban startolt Bikovszkij után egy hölgy volt, bár így, hölgyként, sosem emlegették: nő volt, elvtársnő, űrhajósnő, mostanság pedig vezérőrnagy asszony, Oroszország egyetlen nem férfi tábornoka.

Megszólalt az űrből egy más hang, bár Valentyina Tyereskova a többiekhez hasonlóan  katonásan és főképp tömören jelentett, és a jelentések szerint a fedélzeten minden tökéletes, a repülés rendben folyik. Ami persze korántsem volt így, de hát a szovjet űrpropagandában akkoriban csak akkor lehetett hibáról beszélni, ha az űrhajós nem élte túl a repülést, sajnos néhány év múlva erre is lett példa.

Kiképzés közben: Tyereskovának repülése során bajai voltak az élelmezéssel is

Mivel a Vosztok-6 startját Bikovszkij Vosztok 5-ösének indításához mérték, a két fellövés között pedig el kellett, hogy teljen két nap, amíg a kilövőpadot újra felkészítik, a rakéta tartályait feltöltik, és így tovább: szóval ahogy Bikovszkij startját halasztották, különféle technikai problémák majd a fokozott naptevékenység miatt, úgy csúszott Tyereskováé is. Úgy tűnik, hogy a csúszás nem tett jót az első űrhajósnő lelkiállapotának. Ahhoz képest, hogy az ő kilövése problémamentes volt, mégis ő volt az, aki Bikovszkijhoz képpest sokkal rosszabbul bírta a súlytalanságot, ő küszködött Tyitovhoz hasonlóan állandó hányingerrel, rosszulléttel, csakhogy míg Tyitov a Vosztok-2-vel egynapos repülést végzett, addig Tyereskovát jóval hosszabban akarták a világűrben tartani: végülis három nap, 48 földkörüli foprdulat lett belőle, olykor állítólag hisztérikusnak nevezhető kitörésekkel, súlyos pszichológiai problémákkal. Koroljov főkonstruktőr megnyugtató szavai végülis elcsitították a pánikot, és a nagyközönség csak az időnként felhangzó, szűkszavú, minden rendben típusú rádiójelentéseket hallhatta.

Fizikailag nagyon fitt volt az egykori szövőnő, ejtőernyős

A leszállás sem volt tökéletes, Tyereskova a Vosztok ereszkedő kabinjából katapultált és saját ejtőernyőjével ért földet, de a beerősödő szél kellemetlenül megvonszolta a földön, a későbbiekben a moszkvai ünnepélyes fogadtatásra, a párt- és állami vezetők és a nagyközönség előtti megjelenésre sokat kellett igazítani az arcán lévő horzsolást. Rossz nyelvek, vagy inkább a helyzetet jobban ismerők szerint Ponomarjova, akinek volt valódi repülőmúltja, nem csak ejtőernyős, mint Tyereskováé, de akivel szemben Hruscsov mégiscsak Tyereskova mellett döntött, jobban bírta és csinálta volna végig a repülést.

Mindez persze nem változtat a női űrhajós  jelentőségén, kár, hogy inkább negatív módon: miközben az emberiség valóban örült a szebbik nem megjelenésének a világűrben, a jelek szerint a fellépő problémák és Tyereskova nem tökéletes reakciói a színfalak mögött végülis az ellenkező hatást érték el. Tyereskova nemhogy megnyitotta volna a női űrhajósok előtt az utat: egészen Szvetlana Szavickaja repüléséig, tehát 19 éven át a szovjet vezetők és az űrprogram főnökei nem merték annak ódiumát ismét felvállalni, hogy nőt küldjenek a világűrbe.

A szovjet űrhajózás két klasszikusa: Gagarin, Tyereskova

Viszont Tyereskovának a Nyikolajevvel kötött házassága és a megszületett gyermekük annyiban tényleg csökkentette a kozmikus repülések körüli mítoszt, hogy bebizonyította, különösebben veszélyes fiziológiai elváltozást a felmenőkben sem okoz néhány nap az űrben. Sőt, az is világossá vált, hogy ezek az űrpilóták is igazi földi emberek, ugyanis a Hruscsov főtitkár által igencsak kedvelt és preferált űrházaspár néhány év múlva ugyanúgy elvált, mint a mai modern házaspárok jelentős része mindenféle repülés nélkül.

Kapcsolódó hírek