1999: emlékek a napfogyatkozásos különvonat apropóján

Micsoda augusztus volt!

Napra 27 éve, hogy 1999. augusztus 13-án az egyik internetes portálon új témakört (topic, topik) nyitott egy bizonyos Arthur Dent nevű felhasználó (Szita László, akit innen is barátsággal üdvözlök, T. H. F.), aki ezt írta: „…egész szép vasutaskolónia alakult ki a Hol leszel augusztus 11-én topikban. IMHO kialakítok egy vasúttal foglalkozó topikot. Vasútbarátok ide! Friss híreket, élményeket várunk!” Majd hozzátette: „A vonat bizony jó dolog! Főleg, ha különvonat, és jó sok sör van rajta! A napfogyatkozásnéző különvonaton ugyanis tíz láda sör állt a kedves utazóközönség rendelkezésére…”

A topiknyitás és a két nappal korábbi nohabos, napfogyatkozásos különvonat megihlette az akkori vasúthívői megmozdulások alfáját és omegáját, hiszen Joó Ferenc betűvetésre ragadtatta magát – írása az Indóház 2009. augusztusi kiadásába jelent meg…

„Az 1999-es esztendő különleges természeti jelenséggel nyűgözte le az ország népét, és legalább ilyen izgalmas fejleményekkel várta a vasút akkor még a mainál jóval csekélyebb számú híveit. Abban az évben ugyanis hét kerek percen keresztül csodálhatta az ország lakossága, amint augusztus 11-én átrobogott dél-keletről észak-nyugat felé a hazánkban azt követően sok évtizedig utolsóként megfigyelhető teljes napfogyatkozás, amiért sokan Szeged környékére, illetve a Balatonhoz utaztak. Hasonlóképpen cselekedett mintegy hatvan vasútbarát is, ám ők a az utazás egy különleges módját választották: Nohab vontatta különvonattal tartottak Röszkére!

Persze semmi sincsen előzmények nélkül, de mindez ma már történelem. Mint ahogyan az is, hogy miként gerjesztett néhány résztvevő párbeszéde egy tíz év (emlékeztetőül: 1999-es írást olvasnak. iho) leforgása alatt többmillió hozzászólással gazdagodó vasutas, illetve közlekedési fórumot az egyik legolvasottabb magyar internetes portálon. Vannak, akik számára ez az élő múlt, vannak, akik legfeljebb csak hallomásból tudhatnak róla, de olyanok is akadnak jócskán, akiknek minderről fogalmuk sincs…

A napfogyatkozásra életre hívott menet szervezői már 1998 decemberében indítottak egy rövidebb különvonatot. Történetesen Budapestről a Vác mellett található Dunai Cementműbe, majd Veresegyházon át vissza. A menet érdekessége a vonógép, a 232-es Púpos volt, illetve az ezáltal fűtetlen kétkocsis szerelvény. Az internet akkor még szerényebb elterjedtsége okán a kevesebb, mint húsz résztvevő (köztük két angol vasútbarát) az ismerősi körből, valamint a barátok barátjaiból verbuválódott, és mindenki sikeresen abszolválta – némi „belsőégésű motorba való üzemanyag” elfogyasztásának segítségével – az alig néhány órás utat. A rövid téli nap és a zord, ködös időjárás ugyan nem kedvezett a vonatfényképészeknek, néhány dokumentum jellegű felvétel így is készült, például a „fóti fotó”. A fiatalabbak talán el sem hiszik, de az akkori csúcstechnológiának számító digitális fényképezőgépben az adatrögzítő még egy 1,44-es floppy lemez volt…

Sokat elmond az akkori viszonyokról az is, hogy a különvonat ilyen kevés résztvevő mellett is megfizethető volt, ami manapság már teljesen elképzelhetetlen mutatvány lenne!

Az első különvonat sikerén felbuzdulva valósult meg az év legnagyobb durranása – legalábbis ebben reménykedtek a szervezők. Akkor még aktív üzemben voltak az M61-esek Tapolcán, de a korábban bevezetett fehérvári gépcsere miatt már három éve nem jártak fel menetrend szerint a Déli pályaudvarra. Szinte mi mással is közlekedhetett volna a május 9-i, dunántúli körutazás, mint egy Nohabbal!

A tapolcaiak „szent tehene” a csíkosra visszafestett M61 004-es volt, amit előszeretettel küldtek résztvevőként minden különleges eseményre. Ezért is „csömörlött” meg tőle a vonatfotósok egy része, így nem véletlenül kérték a megmaradt néhány svéd fémlovag közül vontatójárműként az egyik narancssárga gépet. A tapolcai fűtőház a kérést respektálta, és az M61 019-est küldte a vonat elé Komáromba. A sors fintora, hogy négy héttel később a Négyeskét végzetes baleset érte Badacsonylábdihegynél, ahogyan arról az Indóház két hónappal ezelőtti, júniusi számában be is számolt.

Na, de miért is Komárom? Nos, a különvonat Budapestről indult, ám a kiválasztott útvonal miatt a Nohab nem mehetett kezdetektől a menettel. A Kelenföldi pályaudvarról, ahol az indulást még néhány napilap (!) tudósítója is megörökítette, a szerelvény a körvasúton és a 70-es vonal felett átívelő hídon át jutott az esztergomi oldalba, majd a Dorog és Tokod közötti deltavágányon keresztül folytatta útját Komárom felé. Pontosan a deltavágány volt az a gyenge pont, ami miatt a nap során kishíján 700 kilométeres utat megtévő különvonatot az első 111 kilométeren – természetesen a szervezők kérésére – a svéd hattengelyű helyett egy Ganz-masina, a MÁV M40 220-as mozdonya továbbította. Ez bizony még a vasúti fényképezés hőskora volt Magyarországon, és bár néhány rögtönzött fotómegállásra volt idő menet közben, néha tanácstalanság, néha pedig túlzott ötletroham folyt, hogy hol lehetne még alkalmas helyen egy vonali képet készíteni.

Komáromban aztán megérkezett az M61 019-es, illetve az akkor még üzemelő, helyi sörgyár ajándéka a vasútbarátoknak: a bevezetőben is említett néhány rekesz sör! Gyors baktatás következett az 5-ös vonalon Székesfehérvárig, ahonnan a körbejárást követően – kuriózumként – a Balaton déli partján haladt végig egy Nohab. Jónéhány év telt már el azóta ugyanis, hogy elkészült Fonyódig a villamosítás, és átpártoltak a nemes vonalú mozdonyok az északi partra.

Május a repcevirágzás ideje is, így a Mura-vidéken ismét vonali fotómegállás következett, majd a Vízváron esedékes vonatkeresztezésre várva csoportkép is készült a résztvevőkről, természetesen háttérben a különvonattal. Erre az útra amúgy már félszáz vasútbarát jött el, de utólag sokan elpanaszolták, hogy nem hallottak időben az eseményről, különben ők is részt vettek volna rajta. Hiába, akkoriban sem internetes fórumok, sem az Indóház vasúti magazin nem létezett még! A május 9-ei különmenet további útvonala egészen Szentlőrincig a 60-as vonal mentén vezetett, ahonnan az újabb körüljárást követően gyorsvágtában haladt a kétkocsis szerelvény vissza, Budapest felé.

Így alakulhatott, hogy három év elteltével ismételten Nohab hangja duruzsolt a Déli-pályaudvaron.

Bár e sorok írójának, mint főszervezőnek, a különvonat finanszírozása hatszámjegyű összegű veszteséget okozott, a történelmi utazás lebonyolítását senki sem bánta meg, és már ekkor eldöntötték a szervezők, hogy még abban az évben megpróbálnak összehozni egy újabb eseményt. Nevezetesen az 1999. augusztus 11-én esedékes napfogyatkozás alkalmával. Természetesen a különvonat fő attrakciójának ismételten egy Nohabnak kellett lennie, akkoriban ugyanis már évek óta csak el-elodázták az M61-esekkel kapcsolatban a menetrendszerinti forgalomból kivonásra vonatkozó végleges döntést. Ám úgy alakult, hogy az M61 017-es akkoriban már Tapolca helyett Rákoson töltötte szolgálatát, a készenléti darus segélyszerelvény kötelékében…

Elérkezett a várva várt nap, és mintegy hatvan utas gyűlt össze Budapest-Józsefváros pályaudvaron. A MÁV egyébként több különvonatot indított a napfogyatkozásra kíváncsiaknak szerte az országban, és a nagyobb budapesti pályaudvarok megteltek. Tíz év távlatából kijelenthetjük, hogy szerencsésnek volt mondható ez a konstelláció, mert a józsefvárosi pályaudvar ma már nem hogy Nohabot, de vonatot sem tud fogadni…

A már jól megszokott kétkocsis vonatösszeállítással indult a különvonat szerelvénye Újszász, Szolnok útirányon át Szeged felé, és már önmagában ezzel a kacskaringós útvonallal is felkeltette többek figyelmét! A „napfogyis” Nohab-menet ugyanis részben a személyszállító vonatok által kevéssé használt összekötő vágányok bejárására is lehetőséget adott, így nem tért be sem Szolnokra, sem Ceglédre, hanem az ottani deltavágány-kapcsolatok segítségével jutott el a 140-es vonalra.

Sok év elteltével egy nyilvánosan meghirdetett vonattal érkezhetett ismét Nohab a napfény városába, hogy utasai az eltakart Napot szemlélhessék meg… Már Kiskundorozsma közelében alkalom lett volna a napfogyatkozás első jeleinek megfigyelésére, de a vonatot sajnos néhány bárányfelhő formájában a balsors is kísérte. Szegeden az M61-es a vonat végén maradt, és az M31 2035-ös húzta ki a szerelvényt a szerb határhoz közeli, röszkei vasútállomásra. Az időzítés tökéletes volt, és a résztvevők időben elhelyezkedhettek a teljes napfogyatkozás megfigyelésére. A konok felhők azonban éppen a legrosszabb időpontban eltakarták az égi látnivalót, így maradt a földi elsötétülés, illetve az időnként néhány másodpercre kibukkanó eklipsz élménye. Némileg talán kárpótolta az utasokat a helyben megszervezett bográcsgulyásozás, valamint a mozdonyok kölcsönös körbejárását követően a vonali fotómegállás.

A röszkei úti cél azért is mondható kuriózumnak, mert akkoriban erre csak nemzetközi viszonylatban (Szeged és Szabadka közt), illetve nagyon hosszú várakozási idővel lehetett utazni. Mivel a gépek Röszkén helyet cseréltek, a Szegedre visszaérkezést követően a Zetornak csak le kellett a vonat végéről akadnia, és a különmenet folytathatta hazaútját. Városföldön azonban búcsút intettek a résztvevők a később A61 017-esre átszámozott Nohabnak, mivel a pályaviszonyok miatt kényszerű gépcsere következett: a kecskeméti deltába ugyanis (ezúttal már) nem engedélyezte a MÁV a hattengelyű gép haladását, így az M44 152-esre hárult ez a nemes feladat.

Sőt, Kecskemét-alsótól a deltába kitolásba még a helyi fűtőház M28 1002-ese is besegített!

A 142-es vonal már akkor sem a száguldozásáról volt híres, ezért a napfogyatkozás-néző vonatozás utolsó szakasza az egy-egy megállástól eltekintve kicsit eseménytelennek tűnhetett az utasok számára. Hogy ez mégsem rontotta el az egész napi nagyszerű és felfokozott hangulatot, arra bizonyosság a másnapra Budapesttől Veresegyházon és Aszódon át vissza, Budapestig közlekedő egykocsis „ráadás” különvonat, amely kapcsán nem csak néhány remek nyíltvonali fotómegállást sikerült összehozni, hanem Rákos állomáson megvalósult a rövidke különvonatot vontató M40 234-es, az akkor még Budapesten lakozó, és MÁV-színeket viselő M42 001-es, valamint az előző napon Röszkére kiránduló M61 017-es együttállása is.

A sokaknak örök emléket nyújtó hétvégét, amíg csak létezik az internet és él a szolgáltató, felidézi a következő munkanapon az Index vasúti fórumán útjára indított topik. Azt, amelynek Arthur Dent csupa nagybetűvel a következő címet adta: VASÚTMÁNIÁSOK IDE, VONATBUZULLS…”

Nyitóképünkön: Röszke, napfogyatkozás, 1999. augusztus 11.