4-es metró: hirdetményekben tájékoztatnak

MTI/iho   ·   2013.09.16. 19:24

De van még más is: a hatósági ügyekben hozott döntések pedig fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatók – egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.

A nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett tervezet azt a 2007-ben született rendeletet módosítja, amely kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a 4-es metróval kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyeket. A kiemelés azt jelenti, hogy az általánoshoz képest egy szinttel feljebb lévő hatóság dönt az ügyekben. A hirdetményi kézbesítés úgy történik, hogy a hatóság a saját hirdetőtáblájára helyezi ki a határozatát. A tervezet az ügyféllel való közvetlen kapcsolatfelvételt is előírja abban az esetben, ha a hatósági döntés az ügyfél számára kötelezettséget állapít meg, vagy alapvető jogát vonja el, vagy korlátozza azt. A közlés jogkövetkezményei ilyen esetben is a hirdetményi úton történő közléshez kapcsolódóan állnak be, vagyis a kifüggesztést követő ötödik napon. Ilyen jogkövetkezmény a fellebbezés határidejének a meghatározása, amelyet a közlés napjától kell számolni. A tervezet kiemeli: a 4-es metróval kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntések – fellebbezésre tekintet nélkül – végrehajthatók. A tervezett új szabályokat a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek