A vasúti munkaruházat története

A vasúti munkaruháról legfőképp a MÁV-nál alkalmazott sötétkék ruházat jut eszünkbe, amelyeket a kalauzok és mozdonyvezetők hordanak, és amelyek tökéletesen passzolnak a vonatok színéhez is. Pedig a vasúti munkaruha története izgalmas, hiszen nemcsak a kalauzok és mozdonyvezetők dolgoznak a vasúti társaságoknál, hanem a különböző mérnökök, műszerészek, pályamunkások, váltókezelők és villamoshálózat szerelők. Ahány szakma, annyi munkaruha!

Az első vasutas egyenruhák az 1840-es években jelentek meg, hiszen kezdett fontossá válni, hogy ugyanúgy, ahogy a rendőröket, a vasutasokat is meg lehessen különböztetni az utazóktól. Ekkor még nem a biztonság és a kényelem, valamint a praktikusság voltak a fő szempontok, hanem a megkülönböztetés és a dolgozók megjelenésének egységesítése. A sötét egyenruha kiegészítője a selyemből készült sapka volt, amelyen egy ezüst tábla állt, rajta pedig a Kalauz felirat volt olvasható. Elsődlegesen ugyanis az ő megjelenésére helyezték a hangsúlyt: fontos volt, hogy ugyanúgy minőségi munkaruha legyen, mint amilyen az utazóközönségé, hiszen akkoriban főképp a kiváltságosok eszköze volt vonattal utazni. Nem sok idő telt el, és már más dolgozók is átvették az ezüst táblás sapkát, mint például a váltókezelő is. Az 1870-es évektől kezdve már a vasúti művek összes dolgozójának volt egyenruhája, kivéve azokat, akik közvetlenül a mozdonyban dolgoztak. Általában a munkaruha színe fekete és sötétkék volt, de ritkán megjelentek a piacon olívazöld, vagy szürke árnyalatok is. A kalauzok munkaruhája három darabból áll: nadrág, mellény és egy munkakabát. A vasúti társaság logója pedig általában a gallérba volt hímezve. Ezek a mai napig tartják magukat, gondoljunk csak a MÁV egyenruháira: a sötétkék szín, férfiaknak kék nadrág, fehér ing és a hímzett logóval ellátott munkakabát vagy mellény. Idővel, ahogy a nők is megjelenhettek már a munkaerőpiacon a II. világháború után, természetesen a női változatok is megjelentek mellette. A nőknek a sötétkék, térd alá érő ceruzaszoknya és fehér ing, és természetesen a munkakabát is elengedhetetlen a megjelenéshez. Napjainkban a nők választhatnak nadrágot is, ezzel biztosítva a hideg elleni jobb védekezést.

A vasúti dolgozók között leggyakrabban talán a pályamunkásokkal találkozhatunk. Rájuk munkaruha tekintetében ugyanolyan kötelezettségek és szabványok vonatkoznak, mint az építőmunkásokra vagy útépítőmunkásokra. Ez azt jelenti, hogy láthatósági mellényt és nadrágot kell hordaniuk, hiszen a munkájuk életveszélyes. Amennyiben nem jól láthatóak, akkor baleset érheti őket munka közben. A láthatósági mellények története 1930-ban kezdődött, amikor egy testvérpár, Bob és Joe Switzer megalkották a nappal is világító, vagyis fluoreszkáló anyagot. Az anyagot elsősorban a bűvészek használták, mint show elem, valamint a filmplakátokon is megjelent, majd innen vette át a katonaság. Ennek köszönhetően ugyanis csökkentették a véletlenszerű lő-baleseteket. Az első vasúti társaság, amely használta az anyagot 1964-ben a Scottish Rail Network volt, majd innen indult megállíthatatlan útjára a fluoreszkáló anyag.

2013-tól az ISO 20471:2013 szabvány határozza meg azt, hogy azok a munkások, akik a sínektől legalább három méteren belül dolgoznak, narancssárga láthatósági munkaruha viselésére kötelezettek. Napjainkban már nem a kényelem az elsődleges szempont, hanem a biztonság, legyen szó bármilyen évszakról. A munkaruha állhat mellényből, nadrágból és valamilyen pólóból, télen pedig láthatósági kabát is a részét képezi.

A 2022-es év végi adatok szerint a MÁV-nak, vagyis a Magyar Államvasutak Zrt.-nek közel 40 ezer munkavállalója volt. Ez azonban számtalan szakmában oszlik meg, így nem véletlen, hogy megannyi egyenruhával találkozhatunk a vonaton és a vasúti pályaudvarokon is.