A Wizz Air részlegesen kivonul Belgrádból

iho   ·   2014.04.04. 10:00
cim3

Alaposan lecsökkenti belgrádi aktivitását a Wizz Air, miután a Nikola Tesla repülőtér negyven százalékkal emelte a diszkonttársaság tarifáit Szerbia legfontosabb légikikötőjében. Amint az EX YU Aviation portál beszámol az ügyről, a Wizz szerint Belgrád vált a legdrágább repülőtérré a hálózatában, és ezért a társaság május 6-ától felfüggeszti innen heti két belgiumi (Charleroi) és norvégiai (Sandefjord) járatát.

Az utasok, akik későbbi járatokra vettek már jegyet, de még a törlések bejelentése előtt, visszakapják a jegyek árát.

A megmaradó tíz belgrádi vonalán a társaság alaposan lecsökkenti a járatsűrűséget, az itt állomásozó két A320-asa közül az egyiket Rigába irányítja át.

A Wizz repülési alelnöke, John Stephenson csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy ez szomorú napja a szerbiai utazóközönségnek és turizmusnak. „Úgy véltük, hogy az alacsony jegyárak hasznára lesznek Szerbia légiiparának, de sajnos a belgrádi repülőtér nem osztotta ezt a hitünket” – fogalmazott az alelnök, szerinte a repülőtér tisztességtelen módon védelmezi az Etihad/Air Serbia törekvését monopolhelyzet kialakítására. Stephenson ugyanakkor azt ígérte, hogy ha Belgrád csökkenti a tarifáit és versenyképes lesz más olcsóbb repülőterekhez képest, akkor a Wizz ismét megnöveli jelenlétét.

A portál emlékeztet arra, hogy a szerb kormány korábban hivatalos vizsgálatot indított állítólagos meg nem engedhető kedvezmények tárgyában, amit a Wizz a belgrádi légikikötőben élvezett az elmúlt három évben. Korábbi médiajelentések szerint mindez 2011 óta 5,4 millió eurónyi megtakarítást hozott a légitársaságnak. A Wizz azonban nemrég arról kapott értesítést, hogy a terminálhasználat húsz-, a handlingdíjak negyvenöt, a leszállási illeték harminc-, és az utashídhasználat százszázalékos kedvezménye megszűnik, akárcsak a harminc százalékkal csökkentett parkolási díj és az éjszakai reptérhasználat negyvenöt százalékos kedvezménye. Mostantól a társaságnak pontosan ugyanannyit kell fizetnie minden szolgáltatásért, mint a repülőtéren működő más légitársaságoknak.

Mindeközben a Wizz Air Szerbia második legnagyobb légitársasága, évi 480 ezer utassal. 2014 első két hónapjában több mint 59 ezren repültek vele Szerbiából vagy Szerbiába, ami 24 százalékos emelkedés a tavalyi év első két hónapjának forgalmához képest. A változások után azonban Belgrád helyett Szkopje lesz az egykori Jugoszlávia területén a Wizz Air legnagyobb bázisa.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek