An–70: a partnerek megint válnak

Az orosz–ukrán együttműködésben készülő légcsavaros katonai szállítógép programja a jelek szerint ismét fordulóponthoz ért, mert az orosz fél ismét kivonulni látszik az együttműködésből. Erről az ukrán miniszterelnök tájékoztatott, hozzátéve, hogy ha ez bekövetkezik, Ukrajna egyedül folytatja és be is fejezi a szállítógép fejlesztését.

A miniszterelnök kijelentését követően az ukrajnai állami Antonov vállalat elnöke a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi repülőszalonon megerősítette: cégének fel kellett függesztenie az An–70-es próbarepüléseit, mert az orosz védelmi minisztérium ismét megkérdőjelezte részvételét a projektben. A kijevi kormányfő sajtóirodája szerint noha „bizonyos orosz hivatalosságok” azt mondják, hogy inkább Oroszország saját szállítógépet fejleszt, Ukrajna meg fogja építeni a gépet, még ha ezt saját költségén kénytelen véghezvinni. A miniszterelnök szerint a gép légitesztjei az utolsó szakaszba léptek, és országa képes lesz beindítani a sorozatgyártást is.

Az ukrajnai tervezésű An–70-est, amelyet a kezdetektől Oroszországgal együtt fejlesztettek, a négy hajtóműves An–12 leváltására szánták, de annál legalább egy kategóriával nagyobb gép. Az első példánya 1994-ben szállt fel először, de alig néhány hónap múlva egy bemutatórepülés során a kísérőgéppel történt ütközéskor megsemmisült. A másodiknak is kényszerleszállást kellett végrehajtania, és a gép programja szinte minden fázisban komoly technikai problémákkal küszködött, leginkább a Progress/Motor Sich D-27 hajtóművek miatt.

Oroszország a kilencvenes évek elején 72-28, 2002-ben 50-50 százalékos kockázatvállalás mellett állapodott meg a program folytatásában. Ezt az egyezséget Moszkva 2006-ban felmondta, majd 2009-ben csatlakozott ismét a programhoz, de 2010-ben az ukrán fél kezdte halasztani a folytatást, mert nem volt meg a szükséges tőkéje, illetve „nem mutatkozott azonnali szükséglet” a gépre. Végül újabb egyeztetések végeztével és avionikai áttervezések közepette tavaly indulhattak el az egyetlen repülőképes példánnyal a próbák.

Az oroszok újabb visszavonulása azért is meglepő, mert 2012-ben már sikerült megegyezni a gyártás helyszínében is: a szárnyak, a farokrész és a hajtóművek burkolata Harkovban és Kijevben készülne, de maga az összeszerelés Kazanyban történt volna, ahol el is kezdődött 16 évvel az első két gép után egy harmadik példány építése, Ukrajna pedig a (nem repülő) statikus próbákra készülő prototípus elkészítését vállalta.

Ugyanakkor már idén februárban kiszivárogtak információk arról, hogy az oroszok rendkívül elégedetlenek a felújított együttműködéssel, lassúnak találják a statikus tesztekre készülő prototípus összeállítását, ami nélkül nem lehet beindítani a többi összeszerelését. Ugyancsak lassú a szárnyak gyártásának áthelyezése Harkovba. Az ukrán fél viszont azt állította, hogy minden jól halad, és két éven belül lesz készen a gép elektronikus repülésvezérlő rendszere is.

A gép tervezett ára 67 millió dollár lenne, az An–70-es nemcsak a teherbírásával, hanem azzal is fontos szereplője lenne a katonai szállítógépek piacának, hogy akár 600-800 méteres nem szilárd burkolatú pályákról is üzemeltethető, igaz, ekkor csak húsztonnányi rakománnyal szállhat fel. Egyébként 47 tonnás maximális teherbírásával felülmúlja az európai konkurenciát, az A400 Atlas 37 tonnás kapacitását.

Az utóbbi első sorozatpéldánya azonban idén már csapatszolgálatba áll, mindez azért érdekes, mert az ukrán–orosz konstrukciót egy időben közös európai katonai szállítógépként Nyugaton is fontolóra vették, mellette szólt viszonylag magas, 700 kilométeres óránkénti utazósebessége, amit a cég szerint a kisebb átmérőjű, ellenforgó dupla légcsavarok révén érhet el.

A helyzetet feltehetően nagyban bonyolítja, hogy miközben most éppen az oroszok akarják abbahagyni a programot, a prototípus közben átkerült az orosz állam tulajdonába. A tavalyi újraindítás idejéig a két fél összesen már ötmilliárd dollárt fektetett a programba, miközben Oroszország valóban saját fejlesztésben is érdekelt lett, a sugárhajtású Il–76-os új változatának, a 476-osnak a kialakításába, amelynek a képességei kb. tíz tonnával meghaladják az An–70-esét, és amelynek a fejlesztése ígéretesebben halad: már több példánya épül a tesztrepülések beindulásával párhuzamosan.

Az orosz légierő eredetileg négymilliárd dollár értékben rendelt 39 példányt az Il–476-osból, sőt, épp, amikor az első hírek kiszivárogtak az An–70-essel kapcsolatos újabb kritikákról, a légierő 48-ra emelte az Il–476-os rendelését.