Átalakul Székesfehérvár közösségi közlekedése

iho/közút   ·   2012.02.24. 17:37

Az átalakítás legfőbb célja az eddiginél gazdaságosabb működtetés mellett, hogy jobban egymáshoz hangolják az egyes buszjáratokat, könnyen megközelíthetőek legyenek a buszmegállók, és legfeljebb egy átszállással elérhető legyen minden székesfehérvári úti cél.

A tervek szerint a július elsején életbe lépő új rendszer gerincét két körjárat, egy nagykör és egy kiskör alkotja. Ezekhez kapcsolódik három átló: Maroshegy-Feketehegy, Öreghegy-Maroshegy és Kisfalud-Feketehegy. A törzshálózathoz tartozó autóbuszjáratok csúcsidőben és hétvégén is közlekednének, míg a hivatásforgalmi járatok - összesen 12 járat – csak hétköznap. Valamennyi viszonylaton ütemes menetrendet vezetnek majd be, napszaktól és hétvégétől függően különböző ütemben indulnának a járatok. A nagykör üteme 15-20-30 perc lenne, a kisköré 30 perc, a többi járat 20-30-40-60 perces követéssel közlekedne.  A tervezet bevezetésével a járműszámokban jelentős spórolást érhető el: csúcsidőben a jelenlegi 80 helyett 52 jármű közlekedne. A hálózat átalakításán kívül elektronikus jegyrendszer bevezetését is tervezi a város, melynek finanszírozására pályázatot nyújtanak be.

Az állami hozzájárulás mértéke még nem ismert, ezért a rendszert három változatban dolgozták ki, 3,2 millió, 3 millió és 2,8 millió kilométer éves kerettel.

Az új hálózat tervezete a Székesfehérvár honlapján tekinthető meg, ahol március 5-ig bárki véleményezheti azt.

Kapcsolódó hírek