Ballonozás: új helyszínek, új tehetségek!

Varga György   ·   2016.08.10. 11:15
cim

Start a Kálváriadomb oldalán

Az augusztus és a hőlégballon az utóbbi tizenöt évben Debrecent jelentette. Minden évben volt valami, Európa-bajnokság (2005, 2015) vagy világbajnokság (2010), egy évvel korábban ezek szokásos előversenyei, a kimaradt években pedig magyar nemzeti bajnokság, vagy a folytonosság fenntartására rendezett „egyszerű” nemzetközi verseny. Utóbbi idei megrendezése Debrecenben egyelőre húzódik. De azért ezen a nyáron sem maradtak ballonos rendezvények nélkül a sportág szerelmesei. Volt egy kisebb verseny júliusban Szombathelyen (új helyszín), volt, illetve lesz fieszta jellegű ballonozás a Velencei tónál és Szegeden.

Nagy ballon nagy kosárral, avagy nyolcszemélyes lufibusz

Ami viszont még szebb jövőt sejtet, az Törökszentmiklós és Fegyvernek. Törökszentmiklóson most van először verseny, Fegyverneken viszont ez már a második Nemzeti Bajnokság. És ennek még lesz folytatása, mert a Tisza-tó körüli tájegység helységei EU-s támogatásra is pályázva közös fejlesztési projektet kívánnak megvalósítani. Ezen belül a technikai, főleg a repülősportok lebonyolítását Fegyvernek vállalta magára. Ha megkapják a támogatásokat (döntés szeptemberben várható), akkor új füves repülőtér épül, ahol egész évben helyett kapnak a kisgépes repülők, sárkányok, siklóernyősök és természetesen a hőlégballonosok, akik eddig is megvoltak épített reptér nélkül is, a helyi önkormányzat és vállalkozók támogatása a legfontosabb problémákat már másodszor is megoldotta.

Az idei első rendezvény a Török Szárnyas Kupa volt Törökszentmiklóson, a helyi önkormányzat és a FLAGAgáz Kft. támogatásával. A versenynek nem volt különösebb tétje, ezért a magyar ballonsport második vonalának pilótái is nyugodtan elindulhattak. Persze a kissé hiányos első vonal mellett. A verseny végeredménye nyolc szám lebonyolítása után: Németh Zoltán 7388 ponttal, második Nyíri Áron, harmadik helyezett Pállfy István és negyedik lett Becz Rita.

Célkereszt, vagy amit akartok... Meg a bírók, akik mérik a centiket és a métereket

A győztes sokszoros magyar bajnok, Eb-ezüstérmes, a mostani ezüstérmes már évek óta ott van a dobogón vagy dobogó-közelben, a harmadik díjas viszont új a versenyeken, azelőtt versenybíróként ismertük.

A következő hétre, augusztus 3-ára a szervezők és a mezőny nagy része 20-30 kilométerrel odébb költözött. Fegyverneken viszont már komoly tétje volt a versenynek, lévén ez évben  a XXXVI. Hőlégballon Nemzeti Bajnokság, emellett az idei egyetlen pontszerző verseny, ami döntő tényezője a jövő évi válogatott keret összeállításának. Az élmezőny ennek ellenére nem volt teljes, a tavalyi győztes Koneczni János és Becz Rita külföldi verseny miatt volt távol.

És a dobás a célkereszt felé: ebből nem lesz nulla!

Ezzel együtt biztatónak látszik a magyar versenyszintű ballonozás jövője, a két volt Európa-bajnoki ezüstérmes Németh Zoltánnak és Végh Sándornak meg kellett elégedni a második és negyedik hellyel, eléjük-közéjük beékelődtek az ifjú titánok: első Garab Szabolcs, harmadik Keresztes László lett.

A hőlégballonozás a szerencse mellett a tartós koncentráció sportja is. Három–öt felszállás során általában 10–15 versenyfeladat teljesítéséből áll össze a végleges eredmény, a győztes arra a számra 1000 pontot kap, aki meg elrontja, esetleg semmit, vagy pár százat. Végh Sándor immár másodszor beállította a 0 centiméteres célba dobásával a megdönthetetlen nem hivatalos világrekordot, ez egy szám megnyeréséhez volt elég. Még egy másik számban is kapott 1000 pontot, Németh Zoltán ezt háromszor érte el, de a versenyt a „csak” kétszer futamgyőztes Garab Szabolcs nyerte, mert nemigen hibázott a többi feladatban sem. Ilyen a ballonsport, nevezhetik szerencsejátéknak is, a lényeg, hogy még sokáig nézhessük.

Békés repülés Fegyvernekkel a háttérben: a sportág új otthonra talált

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.