Bécs, Frankfurt: erősödő forgalom, növekvő bevétel

iho/repülés   ·   2011.09.16. 10:00
Frankfurt_cimkep

Frankfurt, a Lufthansa fő kikötője

Jól megy Frankfurtnak: a Fraport, a nemzetközi repülőtér kezelője múlt hónapban 2,5 százalékos forgalomnövekedést regisztrált, ez azt jelenti, hogy augusztusban 5,35 millió érkező és induló utas fordult meg a legnagyobb németországi légikikötőben. Az első nyolc hónapban az utasszám-növekedés hétszázalékos volt, a repülőgépmozgások száma több mint öt százalékkal emelkedett.

A Fraport csoport repülőterein az augusztusi növekedés 6,6 százalékos volt, az első nyolc hónap pedig összességében több mint 10 százalékos javulást hozott. A Fraport egyébként egyike volt azoknak a vállalatoknak, amelyek pályáztak a Hochtief hat repülőterének, köztük a budapestinek a tulajdonjogáért, néhány napja azonban visszalépett, és kiderült, hogy inkább Barcelonáért és Madridért száll sorompóba.

A légifelvételen jól kivehető az épülő új frankfurti pálya

Az osztrák főváros nemzetközi repülőterét (VIE) üzemeltető Flughafen Wien Group (FWG) adatai szerint a légikikötő nettó nyeresége 2011 első hat hónapjában elérte a 43,3 millió eurót, miközben 2010 azonos időszakában ez „csak” 38,1 millió euró volt. A cégcsoport árbevétele 10,7%-kal 280,3 millió euróra nőtt, amihez részben hozzájárult egy új biztonsági illeték bevezetése is. Az első félévben Schwechaton összesen 9,7 millió induló és érkező utast regisztráltak, ami 8,6%-kal haladta meg a 2010-es évi szintet, de az idei javuláshoz az is hozzájárult, hogy tavaly az izlandi vulkánkitörés átmenetileg a bécsi repülőtér forgalmát is visszavetette.

Scwechatnak egyre javul az elérhetősége

A TTG összeállítása szerint tavaly a Lufthansa érdekeltségébe került Austrian Airlines bécsi utasforgalma ugyan 3,4%-kal nőtt, de az első félévben az osztrák nemzeti fuvarozó piaci részesedése a 2010-es 51,4%-ról idén 49%-ra csökkent. Ennél sokkal jobban teljesítettek viszont a fapadosok, amelyek 12,9%-kal több utast szállítottak, és a 2010-es 21,8%-ról 22,6%-ra tudták növelni a piaci részesedésüket.

Bécs: épül a Skylink

A néhány évvel ezelőtt elindított, ambiciózus fejlesztési terv 2015-re kisebb városnegyed kiépítését célozta meg a repülőtér, illetve a beruházás jelképeként ismert új légi irányító torony körül, amelynek jó része mára elkészült, és megépül az új, földalattivasút-állomás és a repülőteret Pozsonnyal összekötő vonal. Az új terminálépület, a Skylink átadására viszont jókora késéssel, csak 2012-ben kerülhet sor.

Kapcsolódó hírek