Budapest Airport: két év, 77 milliárd, és fejlesztések még tovább

iho/repülés   ·   2021.09.08. 09:00
skyview1

A járvány ellenére zajlottak a beruházások, sőt, ki lehetett használni, hogy kisebb a forgalom. Gurulók, fénytechnika, informatika, és még sokminden más...

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2019-ben megkezdett fejlesztéssorozat az idei évben is folytatódott; 2021 első nyolc hónapjában újabb nagyszabású beruházások történtek a budapesti légikikötőben. Ezzel az elmúlt két és fél év alatt megvalósult fejlesztések összértéke megközelítette a 200 millió eurót, átszámítva 70 milliárd forintot, hangzik a reptérkezelő portálunkhoz eljuttatott közleménye.

A Budapest Airport a koronavírus-járvány és annak hatásai ellenére sem állította le a légikikötőben zajló fejlesztéseket; a vállalat tulajdonosai és vezetősége egyaránt kiemelten fontosnak tartja a repülőtéri infrastruktúra és szolgáltatások folyamatos fejlesztését, bővítését, és ezáltal a repülőtér régiós előnyének megerősítését.

(fotók: Budapest Airport)

A Budapest Airport a drasztikusan visszaeső utasforgalom és bevételek ellenére úgy döntött, hogy folytatja a repülőtéri beruházásokat; sőt, bizonyos fejlesztéseket előrébb is hozott az alacsony utasforgalmi időszakra, amelyek így könnyebben, gyorsabban és egyszerűbben kivitelezhetővé váltak. Annak ellenére, hogy a repülőtér üzemeltetője minden idők legnehezebb évét zárta 2020-ban, 110 millió eurós (38 milliárd forintos) veszteséggel, közel 80 millió eurót (28 milliárd forintot) fordított beruházásokra. Ez a tendencia az idei év első felében is folytatódott, tovább fejlesztve és modernizálva a repülőteret és környezetét.

2021 első hat hónapjában több, jelentős volumenű nagyberuházás valósult meg vagy indult el a légikikötő területén. A repülőtér gurulóútjain és szervizútjain számos felújítás történt: több fázisban megújult öt gurulóút és a hozzájuk tartozó padkák, teljes burkolatcsere és közvilágítás-fejlesztés valósult meg az egyik, összesen három kilométer hosszú szervízúton, valamint több fénytechnikai modernizálás is történt, az 1. Terminál előterén lévő aszfaltot pedig nagy szilárdságú és rendkívül jól terhelhető bazaltbetonra cserélték. A repülőtér légi oldalán az Aeroplex of Central Europe (ACE) megkezdte új, 8000 négyzetméteres hangárjának építését, eközben pedig a Budapest Airport a műszaki előtér alatt húzódó esővíz-elvezető gerinccsatorna jelentős szakaszát lecserélte.

A következő hetekben kerül átadásra a repülőtér megközelítését megkönnyítő új főporta, ami 440 négyzetméteres épülettel és a korábbinál két és félszer nagyobb kapacitással várja majd a repülőtér üzemi területére belépő munkavállalókat, bérlőket és partnereket.

Június végén elkészült a B oldali utasmólón kialakított új mozgólépcső. Ezzel egyidőben a terminálokon található liftek modernizálása is befejeződött, azzal, hogy a 2A Terminál indulási és érkezési szintjét összekötő második felvonó is megújult. A 2B Terminálon is zajlottak felújítások; az érkezési szinten, az útlevélkezelő fülkék környezetében a repülőtér-üzemeltető lecserélte az álmennyezetet, ezzel egyidőben a fénycsöves világítást modern és energiatakarékos LED világításra cserélte.

Az informatika terén is jelentős modernizáció történt az év első felében; az alacsony utasforgalmat kihasználva négy jelentős rendszerfejlesztés is befejeződött. A hardver- és szoftvereszközök cseréjének köszönhetően új funkciókkal bővültek a repülőtér kiemelten fontos IT rendszerei. A technológiaváltás nagyobb kapacitású és jobb minőségű rendszereket biztosít a belső felhasználóknak és az üzleti partnereknek egyaránt. A csomagosztályozó rendszer megújításának részeként pedig az első félévben sor került a védelmi megfigyelő munkaállomások egységesítésének előkészítésére, valamint a régi röntgenek kiemelésére, továbbá folyamatban van a SkyCourt és 2A Terminál csomagosztályozóihoz tartozó valamennyi ipari gyorskapu megújítása is.

Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója kifejtette: „Az elmúlt évek sikeres gazdálkodása megteremtette a lehetőségét annak, hogy a 2020-tól, a járvány hatására tapasztalt forgalomkiesés ellenére is stabilan tudjunk működni; sőt, a tervezett fejlesztések szinte mindegyikét meg tudjuk valósítani. A tulajdonosok és a vezetőség egyaránt úgy gondolja, hogy a repülőtéri szolgáltatások folyamatos fejlesztése régiós viszonylatban is feljebb pozícionálja a budapesti repülőteret, az utasélmény és a növekedés tekintetében egyaránt. A fejlesztések az idei évben tovább folytatódnak majd, megerősítve helyünket ebben a régiós versenyben.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megvalósult beruházások érezhető emelkedést hoztak a repülőtér megítélésében, a negyedévente elvégzett ASQ (airport service quality) felmérések eredményeiben is folyamatosan visszaköszönnek, továbbá az elmúlt hónapokban odaítélt díjak kapcsán is érzékelhetők. A repülőtér üzemeltetője augusztus elején nyerte el az egyik legfontosabb iparági elismerést, a Skytrax díjat, ráadásul az egymást követő nyolcadik évben.

A Skytrax-díj odaítéléséről évről-évre – a repülőterektől teljesen független – több tízezer utas által kitöltött elégedettségi felmérés alapján döntenek, ahol a repülőtéri szolgáltatásokról, egyebek mellett az utasfelvételről, az utasszolgáltatások minőségéről és a biztonsági színvonalról kérdezik az utazóközönséget – olvasható a Budapest Airport anyagában.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek