CFR-privatizáció: indul a licit!

iho   ·   2013.04.08. 15:43

Az érdeklődő befektetők április 9-étől vásárolhatják meg a vasúttársaság privatizációs dokumentációját 10 ezer euróért, az ajánlatokat április 22-én délután négy óráig adhatják be – adta hírül a kronika.ro. Ezt követően a hatóságok április 29-én úgynevezett rövid listát közölnek azoknak a befektetőknek a nevével, akik a privatizáció második szakaszában is részt vehetnek. Május 8-áig nyújthatnak be a versenyben maradottak javított ajánlatot, majd a román hatóságok külön tárgyalnak az érdeklődő befektetőkkel. A miniszter szerint az a befektető kapja meg a többségi részvénypakettet, amelyik alapvetően a legnagyobb árajánlatot teszi, de a szerződésben más kitételeket is figyelembe vesznek. A részvények 49 százaléka azonban továbbra is a román állam birtokában marad, ezért lényegében az állam és egy magáncég társulásáról van szó.

A román állam azért kényszerült privatizálni a vasúti áruszállítást, mert a CFR Marfă veszteséggel működik. Eddig 1,5 milliárd lej veszteséget halmozott fel, amit a privatizáció kezdetéig részvényekké alakítanak, így a befektetőnek nem kell átvállalnia ezt a terhet. A privatizációs pályázaton résztvevőknek tízmillió euró garanciális összeget is fel kell mutatniuk. Ezzel az állam tőkeszegény cégek jelentkezését akarja megelőzni. Romániának jelenleg 5,3 milliárd euró értékű, többoldalú nemzetközi, elővigyázatossági hitelmegállapodása van a Nemzetközi Valutaalap szervezésében, aminek tavasszal kellett volna lejárnia, de Bukarest haladékot kapott nyárig. Erre éppen a veszteséges állami vállalatok privatizálásának késlekedése miatt volt szükség.

Információink szerint a hazánkban is jegyzett vasúttársaságok közül példáuol az RCA és az AWT is pályázik a Marfăra.

Kapcsolódó hírek