Chilébe repült a harmadik Stratotanker

iho/repülés   ·   2012.03.30. 15:00
nyito

Az Amerikai Légierő hadrendjéből már kivont, de jelentős üzemidő-tartalékkal rendelkező gépekből hármat vásárolt meg Chile. A veterán gépek a Boeing San Antonio melletti üzemében fiatalodtak meg, s március kilencedikén a harmadik tankergép is chilei kezekbe kerülhetett. A gép még 2011- júniusában repült ide az amerikai légierő 313. tesztrepülő századának hajózóival. A felújítási, modernizálási program során a szükséges cseréken kívül a Chile által megrendelt eszközöket, rendszereket is beépítették a gépekbe. A KC-135E-k 20 ezer repült óránként vagy öt évenként esnek át a program szerinti felújítási folyamaton, melyet a Bpoeing 1998. óta San Antonióban végzett.

KC-135E: irány Chile! <br>(fotó: Boeing)

Az újjáépített gép San Antonióból a chilei Santiago Comodoro Arturo Merino Benítez nemzetközi repülőterére repült át, s a Chilei Légierő második ezredének állományába került. A 2009. július 8áan megvásárolt három tankergépből az első chilei KC-135E 2010. február 18-án, napokkal a 27-i nagy földrengés előtt repült az országba. A gép és hajózói így azonnal a mélyvízben találták magukat  és részt vettek a humanitárius szállítási, mentési akciókban.  A második gép 2011. augusztus 30-án érkezett, egy nappal a KC-135-ös prototípusa felszállásának 55. évfordulója előtt.

Kapcsolódó hírek