Májusban ismét javult némileg a vonatok pontossága
Az előző hónaphoz képest csupán kisebb, a múlt év azonos időszakához képest azonban már jelentősebb mértékben, négy százalékkal nőtt a hazai vonatok pontossága.
Az előző hónaphoz képest csupán kisebb, a múlt év azonos időszakához képest azonban már jelentősebb mértékben, négy százalékkal nőtt a hazai vonatok pontossága.
Június elsejével lépett életbe a késésbiztosítási rendszer, az első három nap alatt 9600 esetben térítették vissza a jegyár felét.
A június 1-jéről 2-ára virradó éjszakától meghosszabbított üzemidővel közlekednek a fővárosi metrók, amihez nemcsak számos BKK-járat, hanem a MÁV-csoport érintett járatai is igazodnak.
Többségi, ötvenegy százalékos tulajdont szerzett a Pannon-Busz-Rent Kft.-ben a Waberer’s International Nyrt., a fennmaradó részesedést 2027-ig vásárolhatják meg.
Az idén ötvenéves Földalatti Vasúti Múzeum új, „Így utaz(t)unk mi – A fővárosi közösségi közlekedés gyerekszemmel” című kiállítása gyereknapon, május 25-én nyílt meg.
A MÁV-csoport áprilisi havi riportját elemezzük.
Már idén nyártól 131 jármű érkezik, most pedig további 869 busz beszerzésére írt ki tendert a MÁV-csoport.
A május elsejét magában foglaló hosszú hétvégére is erősítéssel készül a MÁV-csoport. A társaság a jegyek előre megváltását ajánlja az utasoknak.
A közlekedési társaság erősítéssel készül, és azt ajánlja az utasoknak, hogy ha lehet, váltsanak jegyet előre, ezzel is segítve a többletkapacitások elosztását.
A korszerű mozdonyokkal tartóssá vált a pozitív trend az érintett vonalakon. Havi jelentés a márciusi adatokról.
Csokorba szedtük, mely vonatok és buszok közlekednek a megszokottól eltérően.
Folytatódik a december óta tapasztalható kedvező tendencia: kisebb mértékben ugyan, de már harmadik hónapja javul a vonatok pontossága, februárban újabb 0,88 százalékkal. A legfrissebb MÁV-jelentést szemlézzük.
Március 15-étől közvetlen buszokkal lehet utazni Losonc és Salgótarján, valamint Rimaszombat és Cered között, májustól pedig a Losonc–Budapest viszonylaton is elindulnak a járatok. Hamarosan a vasúti járatok is újraindulhatnak?
A belga állami busztársaság De Lijn szerint az öt Van Hool üzemeltetése túl drága, ráadásul a műszaki támogatás is gondokkal küzd a gyártó csődjét követően.
A Budapest csomópontjaiban és népszerű megállóiban éjjel-nappal elérhető készülékek a fővárosiak egyik legfontosabb vásárlási felületének bizonyulnak.