Mikulásvonatozzon Mazsolával a Vasgyárba!
December elsején, vasárnap délután a miskolci Tiszai pályaudvarról útnak indul Mazsi, a miskolci M28-as, hogy felkeresse a Télapót.
December elsején, vasárnap délután a miskolci Tiszai pályaudvarról útnak indul Mazsi, a miskolci M28-as, hogy felkeresse a Télapót.
Megújultak a völgyhidak, feloldottak több sebességkorlátozást, biztonságosabbá tettek számos útátjárót.
Október 19-én, szombaton négy vonatpár is jár majd a Somogyszob–Balatonszentgyörgy vasútvonalon. Az utasokat színes programok is várják.
A két napos eseményt a szolnoki VOKE Csomóponti Művelődési Központban rendezik meg. Csak le kell szállni a vonatról, és egy kicsit sétálni, máris ott vagyunk.
Oldtimer és ritkaságnak számító járművek, élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges repülőmotor-indítás egyaránt szerepel az október 5-én és 6-án az Aeroparkban zajló hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg.
A szeptember 28-án, szombaton, a hármashegyaljai állomásról induló túra középpontjában az erdő varázslatos fényjátéka, illatos növényei és gazdag kincsei állnak.
„1884 óta az utasok szolgálatában” – száznegyven éves a DKV, ennek alkalmából szeptember 29-én, vasárnap rengeteg programmal várják az érdeklődőket az ingyenes DKV Napon.
Ismét elröppent két év, így idén is összegyűlik Berlinben a vasútipar színe-java szeptember 24-e és 27-e között. Némi ízelítő.
Szeptember 21-én és 22-én a társaság Deák téri és szentendrei múzeuma ingyenesen látogatható, szombaton pedig a legendás Ferenc áramátalakító is megnyílik a nagyközönség előtt.
Szeptemberben legalább két kisvasúton is figyelemre méltó programmal várják a nagyérdeműt. Olvassák Nagycenk és Pálháza hívó szavát!
Egyszerre lesznek láthatóak a legendás márka sorozatgyártású autóbuszai a Közlekedési Múzeum szervezésében augusztus 23-a és 25-e között. A belépő mindössze 125 forint!
De azért ne ijedjenek el, még a 2112-es Csörgő, a 610-es ABb motorkocsi és a 203-as Púpos távolléte ellenére is remeknek ígérkezik a program!
Az ünnepi hosszúhétvége okán ráadásul négy napig, augusztus 17-étől 20-áig lehet nosztalgiajáratokkal utazni a Debrecen környéki vasútvonalakon. Púpos, Csörgő, Nohab, MDmot, 424-es gőzös – és még megannyi más érdekesség!
A svájci gyártó a jövő vasútját hozza el Berlinbe szeptember 24-e és 27-e között. Cikksorozatunk harmadik, befejező epizódjában a Nova forgalomirányító-rendszert, a MOFIS utastájékoztatást, az Eurolocking biztosítóberendezést és a Stadler átfogó szolgáltatáspalettáját mutatjuk be.
Nincs még programja nyár végére? Szeret fotózni és vonattal utazni? Most mindkettőt megteheti! A nyár utolsó szombatján, augusztus 31-én a Fotósvonat Facebook-oldal fotós különvonatot hirdet a Mezőségbe. Gyerünk!