Csökken Magyarország felett az útvonal-használati díj

iho/repülés   ·   2013.01.10. 09:39
Contrails_cim

Az érvényben lévő uniós szabályozásokkal összhangban, Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2013. január 1-jétől módosította a magyar légiforgalmi szolgálat által ellenőrzött légtér igénybevételéért fizetendő útvonal-használati és közelkörzeti díjakat. Előbbit annak kell megfizetnie, aki a repülés végrehajtása idején a légi jármű üzembentartója volt. (Ha az azonossága ismeretlen, akkor üzembentartónak a légi jármű tulajdonosát kell tekintetni.)

A díjat a Budapest Repüléstájékoztató Körzetben, egy a repülőtértől meghatározott távolság alapján, kizárólag IFR (Instrument Flight Rules), tehát műszer szerinti repülések után kell fizetni – írja a TTG Hírlevél.

Jelenleg egyébként Magyarország légterében a légi közlekedés számára 20 ezer 100 méter magasságig biztosítanak légiforgalmi szolgálatot. 2013. január 1-jétől az útvonal-használati egységdíj mértéke a korábbi 43,59 euróról 43,27 euróra csökkent. A díj megfizetése alól mentesülnek az Eurocontrol-tagállamok katonai légi járműveivel végrehajtott katonai célú repülések, vagy azon országok ilyen járművei, amelyeknek Magyarország nemzetközi szerződésben díjmentességet biztosított. Nem kell fizetni a földi léginavigációs berendezések ellenőrzését szolgáló repülésekért sem.

A közelkörzeti díjat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről induló – a Budapest Repüléstájékoztató Körzetben meghatározott távolság alapján –, valamint a Budapest Közelkörzetben (TMA – Terminal Control Area) és a Budapest Repülőtéri Irányító Körzetben (CTR – Aerodrome Control Zone) végrehajtott műszer szerinti repülések után kell fizetni. Az így befolyó összeg az említett körzetekben lévő léginavigációs berendezések és szolgálatok működtetésének, valamint az Eurocontrol központi díjbeszedő rendszere kapcsán felmerülő költségek fedezésére szolgál.

A közelkörzeti egységdíj mértéke 2013. január 1-jétől a korábbi 329,35 euróról 394,65 euróra emelkedett. E díj megfizetése alól mentesülnek a „szereplő” (bemutató) repülések, továbbá olyan kisebb légi járművel végrehajtott repülések, amelyek engedélyezett legnagyobb felszállótömege két tonnánál kevesebb. Ugyancsak mentesül a díjfizetés alól a hivatalos küldetésben lévő uralkodó és közvetlen családja, valamint állam- és kormányfők, továbbá a miniszterek kizárólagos szállítására végrehajtott (VIP) repülések. A légtér-igénybevételi díjat (amely áfát nem tartalmaz) az Eurocontrol központi bankszámlájára euróban kell befizetni.

Kapcsolódó hírek