Debrecenbe kéne menni, vasútmodell-kiállítást nézni!

iho/vasút   ·   2022.11.23. 09:30
hexvave_adventi_2022_forgo

A Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület (Hexvave) idén is megrendezi hagyományos adventi vasútmodell kiállítását november 25-e és 27-e között.

A XIV. adventi vasútmodell-kiállításra a szokásos helyen, a VOKE Egyetértés Művelődési Központjában, Debrecen, Faraktár utca 67. szám alatt kerül sor. A rendezvény november 25-én, pénteken délután 14 és 18 óra között, 26-án, szombaton délelőtt 10-től 18 óráig, 27-én, vasárnap pedig 10-től 16 óráig tart nyitva.

A kiállítótermekben több tíz méter hosszú, digitális vezérlésű, H0-ás és N-es méretarányú modulokból összeállított pályákon fognak futni a modellvonatok.

A rendezvényen jelen lesznek a már ismert vendégek és modellárusok, aki pedig a látványoktól megéhezve kicsit ínyenckedni szeretne, szokás szerint édességet is vásárolhat.

Nem maradhat el természetesen a „mozdonysimogató” sem: szombaton és vasárnap a művelődési ház „hátsó udvarában” várják a látogatókat.

A rendezők szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt, akik ezer forintos belépő megfizetése mellett tekinthetik meg a kiállítást. A helyszín megközelíthető a DKV 25-ös, 25Y, 41-es, 41Y és 45-ös autóbuszjárataival, valamint vonattal is a 105-ös vasútvonal Szabadságtelep megállójától.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Húszéves lett Dezső

Károly Szabolcs   ·   2023.09.25. 20:00

A 426-os sorozatú Siemens-ikermotorkocsik hosszú évekig az esztergomi vonal igáslovai voltak, majd a Dunántúlon találtak új feladatot nekik. A megfelelő karbantartás viszont jócskán hiányzik...

Vasút Közút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Három helyszínen várja az érdeklődőket a BKV a Kulturális Örökség Napjain

iho   ·   2023.09.15. 20:41

Szeptember 16-án és 17-én, a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat részeként, a BKV ismét bemutatja a közlekedési kultúra megőrzéséért végzett tevékenységét. A társaság Deák téri és szentendrei múzeuma ezen a hétvégén ingyenesen látogatható, és – kivételesen – megnyílik a nagyközönség előtt a Ferenc áramátalakító is.