Egymillió utast bukik a Budapest Airport

MTI   ·   2012.05.24. 11:46

Megtört a Budapest Airport fejlődésének lendülete a Malév csődjével, az utasok száma 13 százalékkal csökken az idén, mintegy 100 millió eurós fejlesztést el kellett halasztani. A cég regionális versenypozícióját tovább gyengíti, hogy a kormányzat nem döntött a Malév repülési jogairól, a társaságot pedig a telekadó sújtja – számolt be Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A vezérigazgató a Malév csődje legnagyobb vesztesének nevezte a Budapest Airportot, kifejtette: a Malév 4,2 milliárdos tartozásának kiegyenlítésére nincs esély, ezért a BA azonnali költségcsökkentésre kényszerült, amelynek egyik lépése az 1-es terminál bezárása május 29-én. Május 30-ától valamennyi légitársaság a 2-es terminálról közlekedik, az 1-est előreláthatóan öt évre zárják be.

Kam Jandu légiközlekedési igazgató ismertetése szerint 2011 rekordév volt a BA számára 8,9 millió utassal. Az idén ennél 13 százalékkal kevesebb, 7,9 millió utasra számítanak. Változatlanul bíznak ugyan egy új, magyar nemzeti, vagy regionális légitársaság megszületésében, de Kam Jandu szerint erre egyre kevesebb az esély.

Kapcsolódó hírek

Repülés Repülésbiztonság Légiközlekedés

Tragédia Dél-Koreában: százhetvenkilenc áldozata lehet a Jeju Air bangkoki járatának – nem nyíltak ki a futóművek, betonfalba csapódott, kigyulladt a gép

MTI/iho   ·   2024.12.29. 08:20

Leszállás közben letért a kifutópályáról és falnak ütközött vasárnap egy száznyolcvanegy embert szállító repülőgép a Dél-Korea délnyugati részén fekvő Muan repülőterén. Két kivétellel valószínűleg mindenki életét vesztette a balesetben.

Repülés Légiközlekedés

BUD: megkezdődött a hármas terminál építésének előkészítése

iho/repülés   ·   2024.12.23. 08:30

Októberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmi növekedése volt a legerősebb Európában, az év végére az utasszám meghaladja a 17 millió főt. A repülőtér-üzemeltető a jövőben is robosztus emelkedésre számít ezen a téren, ezért a tulajdonosok és a vállalat vezetősége megkezdte a harmadik terminál építésének előkészítését.