Emelt szintű szolgáltatás keskeny nyomközön

Hivert Gábor   ·   2011.10.04. 13:35

A kisvasúti kocsit, amely ma az F06-409-es számot viseli, BAX 347-es számmal gyártották 1961-ben a Debreceni Járműjavítóban. 1981. január 14-én került az akkori Börzsönyi Úttörővasútra, előzőleg Debrecenben szolgált.  1981. június 7-én, a kisvasút átépítése (600 milliméterről ekkor tértek át a jelenleg 760 milliméteres nyomtávra) után tette meg első útját a királyréti vonalon, amelyet még számos út követett ugyanitt, noha az elmúlt több mint tíz évben állaga miatt kivonásra került a forgalomból.

Íme Királyrét szalonkocsija

Most már azonban új feladatok várnak rá, köszönhetően egy sikeres uniós pályázatnak,s a szolgáltatásait bárki igénybe veheti. A kisvasúti kocsi felújítását a Börzsöny 2020 KFT végezte el Paphegyen. A kocsi előterében ruhatárat alakítottak ki, ahová az érkezők elhelyezhetik kabátjaikat. A termes részben öt faasztal mellett, asztalonként hatan tudnak helyet foglalni kényelmes bőr üléseken. A kocsi belső terét – erdei kisvasút révén – a barna és a zöld szín dominálja: legyen az függöny, üléskárpit vagy szekrény. Belül mosogató és hűtő található, elősegítve az étkezést. A kocsi csak külön rendeletre közlekedik, amelyet  menetrend szerinti kisvonathoz csatolva, de különvonatként is közlekedhet, dízel és gőzmozdony mögött egyaránt.

A kocsi utastere <br> (a szerző felvételei)

 

Kapcsolódó hírek