F-35: Finnország a tizennegyedik üzemeltető

iho/repülés   ·   2021.12.11. 09:00
finn_15

Hatvannégy gép az A változatból, levegő-levegő fegyverzettel. A Lightning-II. és a lehetséges észak-európai geopolitikai megfontolások.

Most már hivatalos, ami néhány napja még csak kiszivárogtatásnak számított, a helsinki kormány, jelesül a hadügyi tárca bejelentette, valóban az amerikai F-35-ös mellett döntött az ország légierejének felfrissítése céljából. A HX néven futó program eredményeként a beszerzés értéke 9,4 milliárd dollár lesz, és hatvannégy gépre vonatkozik, és az összegben benne van a levegő-levegő fegyverzet (Sidewinder és AMRAAM), valamint a karbantartó-javító háttér kiépítésének ára is.

(fotók: Lockheed Martin)

A finn katonai szakértők teljesítménye és élettartama alapján ajánlották a típust, plusz értékelték a szállítás biztonságát, és a felajánlott ipari partnerséget. A beszerzési összeg maga sem lépi át a meghirdetett 11,3 milliárd dolláros korlátot, az egy évre vetített üzemeltetési költség is a kormány által meghatározott limit alatt marad, ami az ország békeidős katonai költségvetésének tíz százaléka. A három F-35-ös verzió közül érthető mód az A-változat gépei állnak majd szolgálatba Finnországban, nincs szükség sem a C, vagyis hordozó-üzemre tervezett, illetve a B, a helyből fel- és leszálló variáns képességeire. A gépek leszállítása 2026-ban kezdődik.

Az F-35-ös gyártója, a Lockheed Martin erősen ünnepelhet, az elmúlt idők egyik legfontosabb és legkeményebb tenderét sikerült megnyernie olyan ellenfelekkel szemben, mint a Boeing (F/A-18 Super Hornet), a Eurofighter konzorcium, a Saab és a Dassault (Rafale). A vereség különösen fájdalmas két versenytársnak: egyrészt mivel a beszerzés az öregecske Hornetek leváltásáról szólt, a Boeing azért remélte a győzelmet, mert az ajánlata ugyanennek a típusnak a továbbfejlesztett változata volt, a Super Hornet. A svédek természetesen a Gripent remélték befutónak, lévén a szomszéd ország harci gépe technológiai transzferrel együtt csak 7,35 milliárdos csomagot jelentett.

Viszont ami most már a tizennegyedik országban is biztosította a Lockheed sikerét: a felsorolt típusokhoz képest az F-35-ös nem negyedik, hanem ötödik generációs gép, annak minden fontos előnyével, amelyek közül csak egy az alacsony észlelhetőség, a többivel szemben meglévő belső fegyvertér, fontosak az elektronikus hadviselés eszközei a radartól az integrált érzékelő rendszerig, a sisakkijelzőig, és az, hogy a kiterjedt gyártás és a növekvő példányszám révén az egy gépre szóló ár és az üzemeltetési költség most már nagyonis összehasonlítható a negyedik generációsokéval.

A típushoz már bőven kötődik mind üzemeltetési, mind harci tapasztalat, a legyártott több, mint 730 példány közül a finn katonák számára nyilván azok jelentik a referenciát, amelyek Norvégiában szolgálnak, tehát nem vásárolnak zsákbamacskát a hideg északi körülmények közötti üzemeltetés dolgában sem.

A finnek döntését nyilván befolyásolta a geopolitika. Helsinkinek néhány békésebb évtized elteltével ismét azt kell megfontolnia, hogy határos Oroszországgal, és amiről ritkábban van szó: különösen forróvá válhat a hideg északi sarkköri vidék, amelyet Moszkva gazdasági (kitermelési) és katonai szempontból egyaránt saját érdekszférájának nyilvánított, és bázisokat épít a térségben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek