F-35: mi maradhat belőle?

iho/repülés   ·   2011.08.28. 08:45
nyito

Az Amerikai Haditengerészet miniszterhelyettese, Robert Work július 7-én azt írta a Haditengerészet és a Tengerészgyalogság vezetésének, hogy ideje lenne költséghatékony, olcsó alternatívákat keresni azokra az esetekre, ha netalán törlik az F-35B helyből fel- és leszállni képes vagy az F-35C hordozófedélzeti üzemeltetésre kifejlesztett Lightning II-es változatot. A veszély a feljegyzés szerint a 2013-as pénzügyi év költségvetésében rejlik, amelynek előterjesztéséig Robert Work szerint döntésre kell jutni a két változattal kapcsolatban. Az irat szerint viszont nincs szó a két alváltozat egyidejű törléséről.

Az F-35C valószínűleg túléli a kurtításokat <br>(fotó: globalnewspointer.net)

Emellett a két fegyvernem szakembereinek arról is tanulmányokat kell készítenie, hogy miképp lehetne a most tervezett 40 századnyi (680 F-35-öst jelentő) repülőgépnél kevesebbel elvégezni a várható feladatokat, műveleteket. Ennek egyik lehetséges megoldása a távolról irányított, felfegyverzett repülőgépek megfelelő típusainak kifejlesztése, hadrendbe állításuk felgyorsítása (legalábbis Works feljegyzése szerint).

A július 7-i levelet a Haditengerészet beszerzésekért felelős vezetője, Sean Stackley, a műveleti parancsnok helyettese, Jonathan Greenert admirális, és a Tengerészgyalogság parancsnok-helyettese, Joseph Dunford tábornok kapta meg. A feladatuk: állítsanak fel egy olyan csapatot, amely három alternatív forgatókönyvet alkot meg. A cél persze a költségvetési megszigorítások átültetése. A két fegyvernem taktikai feladatokra használt légierejét úgy kellene átszabni és karcsúsítani, új hadrendjét kialakítani, hogy – forgatókönyvtől függően – 5, 7,5 vagy 10 milliárd dolláros megtakarítást érjenek el a következő esztendőkben. S mint a miniszterhelyettes írta, a költségek és az értük kapott képességek meghatározásánál az F-35-ös projekt hosszú távú beszerzéseinek csökkentése is az asztalra kerülhet.

F-35B: mennie kell? <br>(fotó: ajaishukla.blogspot.com)

A csapat egyik fontos feladata lesz a hagyományos kialakítású Boeing F/A-18E/F Block 2 Super Hornet vadászbombázó repülőgépek és összes, tervezett fejlesztésük, illetve az F-35B és F-35C típusok összehasonlítása, jelenlegi és várható, jövőbeli képességeik egybevetetése. Az emlékeztető szerint a tanulmányoknak július 28-ig kellett elkészülnie, de az eredményről egyelőre még semmi nem szivárgott ki.

Ha figyelembe vesszük a várható exportsikereket, illetve a hadrendbe álló gépek számát, akkor a helyből fel- és leszálló F-35B változat tűnik sérülékenyebbnek. Főleg úgy, hogy nemrég Nagy-Britannia is kihátrált a típus mögül. Az erősen specializált feladatú változat okozza ráadásul a fejlesztési költség- és időtúllépések jelentős részét is, hiszen meglehetősen komplikált az emelőcsavaros hajtóműrendszer kifejlesztése és tesztelése is.

Super Hornet: a nevető harmadik? <br>(fotó: aereo.jor.br)

Az F/A-18E/F Super Hornetek előtérbe kerülése persze nem jön rosszul az új generációs vadászgépek piacáról kimaradt Boeing-nek, amely az X-45N, távolról irányítható repülőgép prototípusával szállt harcba a Haditengerészet megrendeléséért. Az üzletet a Northrop Grumman X-47-ese vitte el, így a Boeing már az X-45C alapján fejlesztett Phantom Ray projekttel igyekszik elnyerni a Légierő és a Haditengerészet újabb, közös, távolról irányított támadó repülőgép-rendszere prototípusának megrendelését.

Kapcsolódó hírek