„Filozófiánk, hogy az utasok igényeit teljes mértékben kiszolgáljuk”

Faragó Ferenc   ·   2014.09.05. 21:45
00kicsi

A rendezvény rövid ünnepséggel kezdődött, amelyen megjelent Harrach Péter, a térség országgyűlési képviselője, Remitzky Zoltán, Szob, valamint Kiss László, Márianosztra polgármestere. A résztvevőket Paulik János vasútiüzem-vezető köszöntötte, majd átadta a szót Szob város polgármesterének:

Érkezésünkkor éppen a Skoda mozdony állt ki, amelynek vonata aztán a szobi vasútállomástól beszállította az utasokat a telephelyre, ahol az ünnepség is zajlott. Ezt négy fordulóval sikerült megoldani<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(a szerző felvételei)

„Itt egykor 60–70 ember dolgozott, egy olyan műhelyt fenntartva, amely a Csák-hegyi követ szállította a bányából a dunai rakodóra. Illetve itt szerelték azokat a kocsikat is, amelyek a Börzsöny fafuvarozását is ellátták. 1997-ben leállították a vasút üzemét, Szob város önkormányzata viszont már ekkor is kereste, hogyan lehetne továbbra is, más céllal fenntartani. 2005-re valósult meg az a terv, hogy a Szob–Nagybörzsöny közötti kisvasutat újraélesztik. 2007-re elkészült ennek első szakasza, Szob és Márianosztra között.” A polgármester bejelentette, a Márianosztra–Nagyirtás szakasz is biztosan megépül, erre a kormányzat jelentős pénzösszeget különített el. Továbbá jelentős összeggel támogatja a vonalszakasz újjáépülését az Ipolyerdő Zrt. is. „Reményeink szerint 2015 augusztusára ez a munka befejeződik, immár egy 21 kilométeres szakaszon utazhatunk. Ez a vasútvonal egy párját ritkító, csodálatos nyomvonalon húzódik, maradandó élményekkel gazdagítja látogatóit. Máriakútnál, Márianosztrán, Brezinavölgyben, Nagyirtáson, és Nagybörzsönyben olyan szolgáltatásokat építenek ki, amelyek biztosan az utasok örömét szolgálják.”

Ezután a polgármester átadta a szót a térség országgyűlési képviselőjének, Harrach Péternek: „Ünnepi pillanatoknak vagyunk részesei, amelyeknek elsődleges ünnepeltjei azok a vasutasok, akik nehéz körülmények között is működtetik ezt a vasutat. És ünnepeltek azok is, akik utaznak rajta, hiszen ez a vasút már nem gazdasági célokat szolgál, hanem a Börzsöny turizmusának eszköze. Nagyon fontos, hogy ez a kisvasút fejlődjön, a középső szakasz is megépüljön, hiszen a Börzsöny Budapest közelsége miatt rekreációs hely, ennek a térségnek egyetlen lehetősége az idegenforgalom növelése. Ezért kell széles társadalmi összefogással dolgozni, hogy a kisvasút fejlődjön, és visszaszerezze egykori fényét.” Harrach beszédében köszönetet mondott az itt dolgozóknak, és az ünnepelő közönségnek kellemes napot, jó utazást kívánt.

A Skoda mögött indulásra várt a menetrend szerinti személyvonat is. A kisvasút megállójában pénztár üzemel, és esőbeálló is van

A beszédeket követően kulturális műsorok következtek, a Danubius táncegyüttes, a nagybörzsönyi pávakör, és egy citerás szórakoztatta a közönséget. A kisgyerekeknek volt ugráló vár, az egykori BKV UV-pótkocsiban a Csák-hegyi kőbányát bemutató időszakos kiállítás, a saját kivitelezésben épülő első osztályú személykocsiban pedig vasútmodell-kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők.

Ezen a napon a forgalomban a kisvasút valamennyi járműve részt vett, ezzel igazi fotós csemegét kínálva a vasútbarátoknak. Az alapmenetrendtől eltérően a vonatok sűrűbben, és a szokásosnál több kocsival közlekedtek.

Indulásra készen a személyvonat

Az egyik szerelvény indulása utáni vonatmentes időben Paulik János, a vasútüzem vezetője mutatta be kisvasútját: „A Börzsönyben négy kisvasút üzemel, amelyekből rajtunk kívül mindhárom foglalkozott korábban is személyszállítással. A vonal a felújítást követően, 2009-től szállít utasokat. Vasútvonalunk elhalad a kiskertek, gyümölcsösök mellett, majd szinte bebújik a Börzsönybe. Félúton megállunk Máriakútnál, ahol az ember olyan forrásvízzel találkozik, amelyet máshol nem talál. Itt tűzrakóhely, és padok is utasaink rendelkezésére állnak. Ezután menet közben elhaladunk a kőbánya mellett. Márianosztrára felérkezve mindjárt az apátságot láthatjuk. Napi négy vonatpárt közlekedtetünk, menetrendünket a Budapest felől érkező vonatokhoz igazítottuk, azokat jelentős késés esetén is megvárjuk, de a szerelvények visszafelé is csatlakoznak a Budapest felé közlekedő vonatokhoz. Az utasok valamennyi utazással kapcsolatos igényét ki tudjuk elégíteni, kerékpárszállító kocsijaink is vannak. Nagyon jó a kapcsolatunk a dunai révvel, összedolgozunk, egymás járatait megvárjuk. A tulajdonos két önkormányzat anyagilag nem tudja támogatni a vonalat, így valamennyien, akik itt dolgozunk, fizetés nélkül, önkéntes munkával tesszük azt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek